Legyen minden találkozás egy ünnep
Belépve a csíkmadarasi nappali foglalkoztató központjának helyet adó épületbe már hallani lehet, hogy a foglalkozás javában zajlik: vidám beszélgetés és nevetés szűrődik ki az ajtó mögül.
A Gyulafehérvári Caritas három munkatársa gondoskodik arról, hogy a madarasi, madéfalvi és dánfalvi szépkorúak mindennapjait megszínesítsék szenior örömtánccal, testmozgással, kézműves foglalkozásokkal, kirándulásokkal, filmnézéssel, memóriafejlesztő- és logikai játékokkal, közös ünneplésekkel, imával és sok más érdekes programmal.
Balázs Csilla idősgondozó szerint az elmúlt egy év alatt egy igazi összetartó csapat kovácsolódott össze. A fejlődés látható formákat öltött: könnyedébb a mozgásuk, a tánclépéseket is sokkal hamarabb elsajátítják, mint az elején. A foglalkozások, és a tény, hogy közösségben vannak a személyiségükre is kifejtette pozitív hatását: bátran felvállalják önmagukat, felszabadultan nevetnek akár azokon a nehézségeken, amelyek gátolják őket bizonyos feladatok elvégzésben. „A projekt tökéletes hátteret biztosított arra, hogy az elmúlt évben minőségi szolgáltatást tudjunk nyújtani.”
A szórakozás nem kell, hogy megszűnjön a nyugdíjba vonulás pillanatával, az idősödő generációnak is szüksége van a feltöltődésre, emlékezetes pillanatokra, közös élményekre. Ebben van segítségükre a központ által felkínált szórakozási lehetőségek: a farsangi és évzáró ünnepség, kirándulások, születés- és névnapok közös megünneplése. Ahhoz, hogy az élmények kitartsanak egész évben, hogy legyen mibe kapaszkodni magányos estéken, a kollégák gondoskodnak a folyamatos jókedv biztosításáról a szeniortánccal, énektanulással – amely gyakran tánccal végződik – de egy memóriafejlesztő játék megoldása közben is kihallatszik a nevetés, viccelődés. A programban résztvevő időskorúak a szellemi frissesség megőrzése és a mozgás számos jótékony hatása mellett az elmagányosodás, elszigetelődés csapdájából is kiszabadulhatnak.
„Munkatársakként is rendkívüli csapatot alkotunk, és úgy érzem a jókedvünk, szeretetünk, közvetlenségünk, figyelmességünk őket is feldobja, szebbé teszi a napjukat. Boldogabban mennek haza. Nekünk ez a legfőbb célunk, hogy továbbra is fenntartsuk a meglévő kompetenciájukat úgy mozgásban, mint szellemileg, és minden alkalom egy ünnep legyen, amit együtt töltünk”- vélekedik Csilla.
Tervekből, elképzelésekből nincs hiány az idei évre sem – mint ahogy a foglalkozások iránt lelkesedő szépkorúakból sem. A tavalyi év közkedvelt programjai idén mindenképp ismétlést követelnek, emellett több tevékenységet szeretnének gyerekek bevonásával, és más településeken működő időscsoportokkal való találkozást.
A tavalyelőtt ősztől működő csíkmadarasi Többcélú Központban a Gyulafehérvári Caritas és a Csík Leader Egyesület valósítja meg programjait a POCU/827/5/2/139817 pályázat keretében.
György Mária Angéla
Kapcsolódó írások:
A projekt ismertetése >>> BŐVEBBEN
A projekt elkezdését ismertető sajtóközlemény >>> BŐVEBBEN
Tájékoztató rendezvény 2021. július 7-én >>> BŐVEBBEN
Gyermekgondozó képzés >>> BŐVEBBEN
Sikeres képzés >>> BŐVEBBEN
Képzés vállalkozni akaróknak >>> BŐVEBBEN
Életvidám időskor >>> BŐVEBBEN
Kórházi segédápoló képzés indult >>> BŐVEBBEN
Nyertes üzleti tervek >>> BŐVEBBEN
Húsvétra hangolódás Csíkmadarason >>> BŐVEBBEN
„Ahol két ember van, oda én is megyek” >>> BŐVEBBEN