Lélek lenni a világban

Az interjú a 2020-ban megjelent Van emberem! Szeretetszolgálat Erdélyben című kötet része.

Kevés munkaközösség mondhatja el magáról, hogy van lelki igazgatója, igaz, itt a munka is olyan, amiből nem lehet mellőzni a lelket. Nincsenek nagy fizetések, mégis valamiért vonzó ebbe a csapatba tartozni. Sajgó Balázs lelkipásztor, a Caritas lelki igazgatója lelkületről, betegségről és lehetőségről beszélt, betekintést engedve az ápoló otthonába és a farizeus házába is.

Hét éve a Caritas lelki igazgatója. Mi van a munkaköri leírásában egy lelki igazgatónak?

Az emberi sejtek hét év alatt állítólag teljesen kicserélődnek, és ezt én a nagy szervezetben éreztem, hiszen hét év alatt rengeteg dolog változott bennem is, sokat változtam én is. A tisztség maradt: megtisztelve érzem ma is magam, hogy hét évvel ezelőtt megkértek, álljak a caritasosok szolgálatába. A pápa az Isten szolgáinak szolgája, én a szolgák szolgája lehetek teljesen szabad értelemben, és egyre szabadabban. Ez elsősorban lelki szolgálatot jelent, de nemcsak, hiszen lélek és test együtt tud jól működni. Egyike vagyok azoknak, akik a Caritas szervezetének lelkét kell, hogy erősítsék. A munkaköri leírásom egy szóban: jelenlét. S ez nem mindig fizikai jelenlétet jelent, hiszen nagyon sokszor úgy vagyunk jelen fizikailag egymással, hogy a másikat észre sem vesszük, hanem elsősorban lelki jelenlét, másodsorban pedig egyfajta képviselője vagyok az egyházmegyének a Caritas felé és fordítva. Képviselő, közvetítő – különösen ott, ahol erre nagyobb szükség van. Harmadsorban, mivel a Caritas a katolikus egyház segélyszervezete is, az egyház, mint intézmény részéről vagyok igazgató. Szeretnék figyelni arra is, hogy a szervezet nemcsak lelkét, hanem katolicitását se felejtse. A katolicizmus önző dolog, amikor gettóba zárkózunk, a katolicitás az, amikor kinyitjuk magunkat mások felé.

Meghívás volt ezelőtt hét évvel, hogy a Caritas egyik vezetője legyen. Mi volt, amire igent mondott? Milyen víziója volt a következő évekre?

Nem tudtam, miért engem hívnak. Aztán jött a válasz: embereken keresztül Ő hív meg. Mindenkit hív valamire, ezt kell megtalálnunk minél előbb, hogy ne legyünk boldogtalanok. A szervezet hét évvel ezelőtt sokkal másabb volt, azóta sok ember kicserélődött, ami teljesen természetes, a sejtek változnak, a Caritas szervezetében viszont maradt a jó szándék, az önkéntesség. Sokan jelzik nekem, hogy csodálják ezeket az embereket, akik „annyi pénzért annyit mennek”. Egy negatív tapasztalat jut eszembe: amikor egyik kerületben álláskereső hirdetést tettem közzé, azt kérdezte a kollégám, hogy várjuk el, hogy ennyi pénzért hozzánk jöjjenek az emberek? S akkor azt mondtam, nem várjuk el, ennyi van, de akik csak pénzért jönnek, azoknak tényleg nehéz lesz. Azt akarom ezzel mondani, hogy hét évvel ezelőtt is voltak olyanok, akik csak munkahelyként tekintettek a szervezetre, most is van, lényegében nem változott a Caritas: ugyanazt a szolgálatot gyakorolja, mint régebb, sőt ebben kell mélyülnie, ahogy az emberi lélek is tágulhat, ha növekszik benne az Isten. Vízió? Lélek lenni a világban, amely vesztébe szalad, ha mellőzi a lelkét.

Tulajdonképpen milyen emberek azok, akik ezt a szeretetszolgálatot évek, évtizedek óta végzik?

Akik kitartanak és maradnak, lelkesek. Nem tudom, miért végzik, ahogy én sem értem sokszor papságomat, mégis valami hajt. Inkább valaki, aki belülről nyugtalanítja az embert. Egy lökés ez, mely által nem elmenekülnek, hanem közelebb mennek a nehéz sorsú emberekhez. Ezek az emberek bátrak. Bátor ember az, aki szembenéz önmagával és az ilyen helyzetekkel. Bátor ember az, aki szembenéz félelmével: ők is félnek, mint mindenki, csak ők már beismerik, és ez a bátorság megtartja őket. Sokszor nem érti a családjuk, azt gondolják, elment az eszük, de elfogadják. Akik szolgálnak, ugyanazt az „őrültséget” teszik, amit Jézus is tett. Jézus észrevette az emberek között azokat is, akiket mások nem, és mert bemenni a farizeus házába is. Egyszer valaki bevallotta, amióta beteg édesanyja utolsó heteit megkönnyítették az otthoni beteggondozók, megváltozott a véleménye a Caritasról, jön, hogy támogassa. Elismeri a munkájukat, látja, azt tették, amire ő nem lett volna képes. De nem kell messze menni, a papság körében is volt olyan, aki évekig támadta a Caritast anyagiassággal vádolva. Innen tudtam, hogy ez a pap anyagias, és zavarja a mi szolgálatunk, lehet éppen azért, mert érzi, neki is ezt kellene tennie, nem másra gyűjtenie. Megkerestem, kihangosítottam kérdéseimet, jót beszélgettünk.

Mintha lenne valamiféle gazdagsága a Caritasnak, ami irigyelhető.

Valószínű, nem tudatos irigység ez. Az emberben egy fel nem dolgozott, eltemetett problémát megszólít ez a szociális érzékenység. Azt hiszem, ugyanaz van, mint a farizeussal: törvényekkel körülveszi magát, azok megtartják őt addig, amíg nem történik valami, ami törvényen felüli. A merev vallásosság biztonságot ad neki, de valahol ennek gyökerénél ott van az ember, aki szeretetre éhes, szeretethiánytól szenved, és ez rá a válasza. Nem szándékos, nem halálos bűn részéről, mert még nem elég tudatos, de nem menti fel a felelősség alól, főleg akkor, ha vezetői szerepben van. Jézus senki mást, csak a farizeusokat korholta. Mi is megnézhetjük, miben nyilvánulnak meg farizeus hajlamaink.

Ha a pápajárásra gondol, milyen érzések vannak önben?

Hálával gondolok vissza, különösen azért, hogy lejárt és jól lejárt az előkészületek nehézségeihez képest. Hálás vagyok a sok találkozásért, s azért a felismerésért, hogy rövid idő alatt mindenki a saját arcát mutatta. Legtöbbnek nem is jeleztem ezt vissza, hiszen az ítélet az Istené – át is adtam neki, megtanulva, hogy nem kell mindenkinek mindent egyből elhinni. Nem csalódtam senkiben, mert nem is vártam el senkitől semmit, de mindenesetre kételkedni jobban tudok emberek szándékában. Az a jó, hogy ez is a hitnek része. A gonosz is jelen volt, és ahol ő jelen van, ott növekszik a hit. A gonosz is az Isten szekerét tolja, ezért ideges mindig, amikor erre újra meg újra rá kell döbbennie.

Ki segíti a segítők segítőjét? Mit tesz Sajgó Balázs, ha a lelki terhek mélyre nyomják?

Volt erre példa. Sajgó Balázsnak is van embere, akit Isten küld. Mindig. Csak észre kell venni őt, aki éppen ott van. Sokszor nem láttam az embert. Elgondolkodtam, miért látszik jobban rajtam, hogy mi zajlik bennem, mint azon, aki el tudja palástolni. Ilyen vagyok, sokszor nem is akarom eltitkolni, mert az emberek úgyis érzik. Nem kell lehazudni, ami éppen van. Jézus is sírt, amikor Lázárt elvesztette. Hiszek abban, hogy nem szabad csak magunkra támaszkodnunk. A szamár is csak akkor érzi magát értékesnek, ha Jézus Krisztus ül rajta. Nélküle csak szamár. A szolga Jézus Krisztus nélkül rabszolga. Jézussal a szolgálatnak értéke van. Ha nélküle végezzük, kiégünk. Ha vele, akkor elégünk. Aki szenved, és túléli, az megerősödik, fejlődik. Mint a betegség után edződik egyet a szervezet, így van ez a lelki életben is. Isten edzett mindenkit, aki az ő útját választotta, Ábrahámot, Mózest… még a szamarat is.

Betegség és szervezet edzése. Milyen a koronavírus hozta új állapotban a szeretetszolgálat?

Az új állapot kimozdít komfortzónánkból, leleményesebbé, körültekintőbbé, figyelmesebbé válhatunk, ez egy lehetőség. A csendet kaptuk meg most. A nagy dolgok csendben történnek, a húsvét pedig elég nagy esemény ahhoz, hogy megérdemelje, egyszer csendben töltsük. Aki nyavalyog, az fél. A félelem érthető, de a nyavalygás nem segít. Nézzünk szembe a félelmünkkel! Sok kolléga ebben az időszakban nem tudja végezni megszokott módon a munkáját, otthon van, nem érzi annyira a Caritas-hátteret. Lehet ez is félelemkeltő, de lehetőség is olyan kérdések megválaszolására önmagának, hogy miért nem érzi a szervezetet háttérként maga mögött, mit kapott eddig, miért volt ő eddig caritasos, ő mit adott és mit fog adni ehhez hozzá? Átértékelődés történhet, megvan a lehetőség rá, ezért hiszem, hogy fél évente jó lenne egy ilyen megállás, egy hetes kötelező szünet… vírus nélkül. Jó lenne, ha nem kellene betegség ahhoz, hogy feleszméljünk. 

Harminc éves a szervezet, aratnivaló bőven van. Hogyan hívna munkásokat, mi lenne az, amit elmondana a Caritasról annak érdekében, hogy értsék, értékeljék, munkatársai, önkéntesei akarjanak lenni az emberek?  

Azt nem mondhatom, hogy gyere közénk, mert sok pénz van, de azt igen, hogy gyere közénk, mert egy helyen ennyi jó és értékét megmutató embert nem sok helyen látsz. Engem ez tart meg. Hozzátenném: itt a hibák is jobban látszanak, de legalább nem tagadjuk… elég jó itt az őszinteség árfolyama is.

Balázs Katalin