Lelki feltöltődés és közösségi élmény – kirándulás az idősek számára

A csíkszentdomokosi idősek nappali foglalkoztatójának szervezésében szeptember 23–24-én két, egyenként 16 fős csoport vehetett részt lelki napon és kiránduláson. A program célja a testi-lelki feltöltődés, a közösségi élmény és a találkozások öröme volt – és mindehhez a napos, meleg időjárás is kedvezően társult.

Az út reggel 8 órakor indult, első állomásként a Hargitafürdőn található Pálos kolostorba. A résztvevők megcsodálták a fenyvesek között álló, fából épült templomot, majd közösen vettek részt a szentmisén. A szerzetesek röviden ismertették a Pálos rend történetét és védőszentjük, Remete Szent Pál életét, aki példát mutat az egyszerűségben, az imádságban és az Istennek szentelt életben. A csoport bejárta a kolostor épületét és könyvtárát is, amelynek csendje és bölcsességet sugárzó légköre mély benyomást tett a jelenlévőkre.

A templomkertben közösen elfogyasztott tízórai után a kirándulás Székelyudvarhely felé folytatódott, ahol az Erdélyi Miniparkban a térség jelentős építészeti emlékeinek makettjeit tekinthették meg a résztvevők. A látványt kisvonatos körút is gazdagította, így mindenki teljesebb képet kaphatott Erdély épített örökségéről.

Az ebédet követően a Zetelaki gátnál sétáltak a résztvevők, ahol a festői őszi táj és a tó vizén visszatükröződő színek különleges hangulatot teremtettek.  A nap végén a közös fagylaltozás még vidámabbá tette a hazautat.

A résztvevők visszajelzése egyértelmű: a lelki élmények, a közös beszélgetések és a gyönyörű tájak mind hozzájárultak ahhoz, hogy mindenki felejthetetlen napot töltsön együtt. „Na, mikor indulunk legközelebb?” – kérdezték sokan, mosollyal az arcukon.

A csíkszentdomokosi nappali foglalkoztató munkatársai: Bara Zita, Boros Mónika, Román Júlia