Lelkigyakorlat és csapatépítés

Nagyböjt az elcsendesedés, a befele fordulás időszaka. Jó ilyenkor önmagunkban elmélyülni, ugyanakkor társainkkal közösen megélni a csendesség szépségeit.

A Gyulafehérvári Caritas – Logisztika munkaközössége kihasználta az időszak adta előnyöket, s március 21-22 között csapatépítő lelki gyakorlaton vettek részt Székelyudvarhelyen a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban Sebestyén Ottó lelki igazgató vezetésével.

Együttlétünk célja lélekben megerősödni, töltődni, hogy az általunk felvállalt szeretetszolgálatot továbbra is jólélekkel tudjuk végezni, ugyanakkor, hogy a munka édes kötelékében az együttlétünk gyümölcsöző, jó hangulatú legyen. A néha már rutinossá vált munkát az ilyen alkalmak fel tudják lelkesíteni.

A Logisztika 14 fős csapata egy rövid ismerkedő kör után (hogy Ottó atya is megismerhesse a társaságot) már bele is vágott a téma mélyébe. Ennek függvényében a csütörtöki nap az önközlések fényében zajlott, önmagunk lelki világát vizsgáltuk és próbáltuk formába önteni. Pénteken az egyéni Istenképünkkel foglalkoztunk, azt próbáltuk körüljárni, hogy mit jelent számunkra Isten, valamint hogyan jelenik meg a hit a mindennapi munkánkban. Mindezt különböző eszközökkel végeztük: páros beszélgetések, kiscsoportos munkák, egyéni megszólalások és alkotások, elcsendesedés révén. A jó hangulatot már csak fokozta, hogy csütörtök este a csapat wellness programon vehetett részt. Két órán át tartó úszással, szaunázással és sós gyógyfürdővel kényeztettük magunkat.

Együttlétünk a maga nemében csendes, de ugyanakkor nagyon vidám volt. A két nap alatt sikerült egy újabb kaput kinyitnunk egymás fele, ami már önmagában is melengető. Jó volt megtapasztalni, hogy ennyire közel vagyunk egymáshoz, és hogy számíthatunk egymásra.

(Salánki Orsolya)