Lelkigyakorlat szenvedélybetegeknek

Becses vagyok az Úr szemében, és Istenem az erőm (Iz.49,5b). 2014. márc. 13-16 között került sor a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat (KASZ) és a Gyulafehérvári Caritas Ki-Út Konzultációs Programja által szervezett lelkigyakorlatra, melyet Csíksomlyón tartottak.

A lelkigyakorlatra Erdélyből – régiek és újak- 32-en jöttek el, Magyarországról 5 személy támogatott jelenlétével és tartós józanságáról szóló megosztásaival.

A KASZ lelkésze, Fazekas György atya tanítását az Izajás könyvéből vett szenvedő szolga 4 énekére építette. Az elmélkedések hangsúlyozták, hogy Isten minket is szeretetével hívott életbe, és meghív, hogy mindig Őt helyezzük életünk középpontjába. A gond akkor kezdődik, amikor más dolog/személy válik életünk központjává. A szenvedélybetegség sok szenvedéssel jár –mind a betegségben szenvedőknek, mind a hozzátartozóknak, mert az ital veszi át az irányítást. Hallhattuk, hogy a szenvedő szolga, akit Izajás előrevetít, s aki maga Jézus, ismeri ezeket a szenvedéseket, és a szenvedésben sem vagyunk egyedül. Lépésről-lépésre haladva hallhattunk kérdéseket, amelyek segítettek, hogy konkrétan szembenézzünk azzal, hogy hogyan távolodtunk el Istentől, és hogyan rombolódott le az élet. Az is elhangzott, hogy ha készek vagyunk befogadni Őt, akkor Ő gyógyítani tudja a sebeinket, és helyreállítani életünket. Jézus bennem, értem, általam szenvedett. Ez a szenvedés titok, misztérium, amit itt a földön sosem tudunk teljesen megérteni. De abban biztosak lehetünk, hogy Jézus velünk van. Az elmélkedéssorozat a 22. Zsoltárról szóló gondolatokkal fejeződött be.

A józanodás folyamat, és ezen az úton nincs megállás. Mindig újra át kell adnunk életünket Jézusnak, aki minden nap megmutatja formáló, átalakító szeretetét. Hogy ez hogyan tud megtörténni, erről szóltak a kis- és nagycsoportos beszélgetések, ahol a saját életünk tapasztalatait mondhattuk el. A tanúságtételek és a közös ima – a reggeli zsolozsma, a közösen ünnepelt szentmise, az esti körima – mind segítettek abban, hogy megtanuljunk Istenre figyelni, és Őt visszaengedni életünk központjába.

A résztvevők így írnak a lelkigyakorlatról:

„Hazaviszem a hibáimtól való szabadulás élményét, és itt hagyom a félelmeimet, szorongásaimat, a másiknak való megfelelés kényszerét, az „én jobban tudom”, és az „én megoldom ”kényszerét.”

„Fontos volt számomra a lelkigyakorlat, mert fejlődhettem az önismeretben. Felismertem, hogy a szenvedélybetegség által okozott rombolások következményein még dolgoznom kell, illetve, megtapasztalhattam, hogy Jézus így is szeretetébe fogad. Tanulom, hogy belesimuljak Isten akaratába, s így tegyem a dolgom.”

„Erről a lelkigyakorlatról magammal viszem a szeretetet, a felszabadulást az eddigi szorongásaimból. Rég nem voltam ennyire felszabadult. Itt sokat tanultam, és sok erőt kaptam. Jó volt hallani a tanúságtételeket. Én hozzátartozóként vettem részt, és meghatott mindaz, amit hallottam. Reményt és bizalmat kaptam a szívembe – ezt viszem magammal, s táplálom a szürke hétköznapokban.”

„Ezen a lelkigyakorlaton sikerült tudatosítanom, hogy milyen problémákkal küszködöm, és hogyan kell segítséget kérni. Itt hagyom a bezárkózottságomat, görcsösségemet és előre tekintek.”

(Kedves Rita)