Lovak takarmányozása és patkolása

Lótartás, lovak patkolása, lovak takarmányozása, illetve a leggyakrabban előforduló betegségek témakörben hallhattak előadást mindazok, akik ellátogattak május 26-án, illetve 27-én tartott előadások valamelyikére. A Caritas Vidékfejlesztési ágazata a Pro Educatione Alapítvánnyal, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumával karöltve szervezte meg hagyományteremtő céllal, eddig a környékünkön egyedülállónak számító képzéssorozatát. Célcsoportunk elsősorban a hobby lótartó gazdák voltak. A nagyszámú érdeklődő figyelemmel kísérhette végig Blénesi Árpád kovácsmester gyakorlati és elméleti előadását, Ő egyébiránt nemzetközileg elismert patkolómester. Pénteken Nagy Tibor állatorvos tartott minden igényt kielégítő előadást a takarmányozás, lótartás témakörben. Doktor úr külföldön szerzett igen nagy ismeretet és elismerést szakmájában.

A képzéssorozat egyedülálló jellegét mi sem bizonyíthatta jobban, mint az a tény, hogy más megyékből is voltak résztvevők. A résztvevők egyöntetű igényüket fejezték ki a folytatásra, így minden bizonnyal folytatni fogjuk a most megkezdett képzéssorozatunkat. Több javaslat is érkezett arra vonatkozóan, hogy szívesen hallanának előadást olyan témakörben, ami a munkalovakat illeti, hiszen környékünkön nem csak „hétvégi” lótartó gazdák vannak jelen, hanem nagyszámban vannak olyanok, akik a lovat, mint munkaeszközt használják.