Ma van a betegek világnapja (fényképekkel frissítve)

“Menj és tégy hasonlóképpen” (Lk 10,37) a témája XVI. Benedek pápa üzenetének a Betegek XXI. Világnapja alkalmából.

Február 11-i világnapot 1992-ben alapította II. János Pál pápa, azzal a szándékkal, hogy a betegek, az egészségügyben dolgozók és minden jóakaratú ember számára legyen jó alkalom az imára és arra, hogy felajánlják szenvedésüket. Idén a pápa azért választotta mottóul az Irgalmas Szamaritánusról szóló szentírási rész záró szavait, hogy emlékeztessen bennünket, minden nap konkrétan törődnünk kell a testi-lelki sérültekkel, a segítséget kérőkkel, akkor is, ha idegenek és nincstelenek. Ez nem pusztán az egészségügyi dolgozókra, a betegek körében tevékenykedő lelkipásztorokra érvényes, hanem magukra a betegekre is, akik a hit távlatában élhetik meg nehézségeiket.

A Gyulafehérvári Caritas karöltve az egyházakkal és más szervezetekkel minden évben megünnepeli betegeit, hiszen elkötelezte magát az irgalmas szeretet gyakorlásában, a betegek és szenvedők szolgálatában.

Hétfőn Marosvásárhelyen is félnapos rendezvényre várják azokat a betegeket, akik el szeretnék hagyni otthonukat és egy pár órát kellemesen töltenének, illetve gondjaikat megosztanák. Az ünnepség 10 órától szentmisével és a betegek szentségének felvételével kezdődik a belvárosi római katolikus templomban, majd a Deus Providebit Házban folytatódik a műsor: a Máltai fiatalok szerepjátékkal örvendeztetik meg a betegeket, a szervezők bemutatják szolgáltatásaikat (Máltai Segélyszolgálat, Gyulafehérvári Caritas), a szeretetlakoma után pedig lehetőség nyílik vérnyomásmérésre és személyes egészségügyi tanácsadásra is. A szállítható betegeket gépkocsival a helyszínre szállítják, illetve a műsor után haza, az igényeket jelezzék a 0265-246.804-es telefonszámon naponta 9-11 óra között (FÉNYKÉPEK AZ ESEMÉNYRŐL)

A Csíki medencében a Caritas Alcsíkon dolgozó beteggondozói 60 személyt szállítanak szolgálati autóikkal a február 11-i csíksomlyói szentmisére, majd ezt követi egy közös ismerkedés a Mozgáskompetencia Fejlesztő Központban és beszélgetés a központba járó idősekkel. Kávéval, teával és süteménnyel kínálják meg a résztvevőket. A szentmise ideje alatt az egészségügyi felügyeletet szintén az Alcsíkon és Csíkszeredában dolgozó Caritas munkatársak végzik a ferences atyák felkérésére.

Gyergyószentmiklóson ugyancsak hétfőn 11-15 óra között a Korona teremben (Szent Miklós templommal átellenben) a Caritas beteggondozó munkatársai köszöntik a betegeket, majd Molnár Margit és Bencze Katalin az aktív időskorról és önkéntességről tart előadást. Bemutatásra kerülnek a pánikgombos telefonok, azok által nyújtotta lehetőségeket ismerhetik meg a résztvevők. Ezt követi egy ünnepi áhítat, majd agapé.

Kovászna megyében a beteggondozó munkatársak 250 beteget 8 településről (Torja, Almás, Kézdiszentlélek, Esztelnek, Zabola, Ozsdola, Lemhény és Bereck) szállítanak az ünnepi szentmisékre, majd ezt követően kis agapét szerveznek a betegeknek.

Petrozsényben a helyi római katolikus plébánia és a Caritas munkaközössége szervez ünnepséget a betegek világnapja alkalmából. Az ünnepség templomban a délelőtt 10 órakor tartandó szentmisével veszi kezdetét. A szentmise keretében a betegek szentségét is kiszolgáltatják. Szentmise után a Caritas Szent Borbála házában közös program lesz (vérnyomás, vércukorszint mérés, vidám együttlét).

(Molnár József, Kelemen Eleonóra)