Mamasüti ma is, holnap is
Megszületik egy ötlet, és ha kerül több ember, aki felpártolja, önálló életet kezd élni olyannyira, hogy a végén még kitalálója sem ismer rá, csak csodálkozik. Szent Erzsébet ünnepére készülve a gyergyószéki caritasosok azt ötölték ki, hogy kicsiket-nagyokat egyaránt felbiztassanak a cselekvő szeretet gyakorlására. Azt javasoltuk, hogy nagymama és unoka készítsen egy régimódi süteményt, annak fotóját és receptjét küldje el nekünk, a finomságból pedig juttasson valakinek, aki megörvendene neki.
Cserelapi, mézes béles, húsörlős keksz… ilyen recepteket reméltünk, s képeket egy-egy nagymamával, egy-két unokával. Ehhez képest se szeri se száma a recepteknek, a süteménykészítőknek, sőt többen azt találták ki, hogy a nagyobb társaságban sült sütemény finomabb, az élmény pedig hatványozódik. Így a csomafalvi idősek nappali csoportjában járók írós palacsintát sütöttek a Cseperedőbe járó anyukáknak és kisgyerekeiknek. A Remetéhez tartozó Eszenyőben, Góga Rózsika néni udvarán galambas és kalács sült a kemencében, amihez kétkezi munkájukat és jó étvágyukat adták hozzá a Biztos kezdet házba járó gyerekek szüleikkel együtt. Gyergyószentmiklóson kókuszgolyó készült a nappali foglalkoztatóban alkalmazottak gyerekeinek részvételével, és szintén a munkatársak gyerekei készítettek kekszgolyót a Szent Erzsébet idősek otthonában, több, mint 500 darabot, hogy mindenkinek ez lehesse az ebéd harmadik fogása.
Jöttek még hírek több helyről, hogy kisebb csapatok Mamasütiznek, aztán egy nap Kolumbán Csilla vallástanár hívott fel, hogy tanítványai szívesen megosztanák az elkészült süteményeket. Kiderült, a tekerőpataki, kilyénfalvi és újfalvi iskolák diákjai is éltek a lehetőséggel, csodás finomságokat készítettek a nagymamákkal. Receptek és képek érkeztek a megadott címre, ma pedig a tekerőpataki iskolába járók népes küldöttsége indult Gyergyószentmiklósra tálcákkal a kézben. Még a tekerői plébánost is bevontuk a szállításba, hogy a sütik és készítőik eljussanak a velük egykorúakhoz. Böjte Csaba egykori nappali foglalkoztatóját ma a Magna Carpatica Egyesület tartja fenn, a fenntartó változott, a bejárók ugyanazok a gyerekek, akiknek jól jön a napi meleg ebéd, a közös tanulás, Bencze Réka nevelő iránymutatása. Hozzájuk érkeztek a tekerőpatakiak annyi finomsággal, hogy sütit sütivel ettünk még mi, a felnőttek is.
A nagy gazdagság láttán kiegyeztünk a gyerekekkel: az udvar másik felében lévő Ápoló és gondozói otthonba is juttassunk a bentlakóknak, így egy meghalmozott tálcával kerestük fel őket, örvendtünk rég nem látott ismerősöknek – többek között Jocónak –, és magunkkal hoztuk hálálkodásukat, köszönetüket mindazoknak, akik a Mamasüti-készítésben részt vettek.
Holnap Kilyénfalváról és Újfaluból indul Szentmiklósra gyereksereg. Ők a Szent Erzsébet idősotthonba és a gyerekotthonba készülnek, de tudunk arról, hogy még vannak csapatok, amelyeknek ezen a héten a sütés és meglepetéskészítés szerepel programjába.
November 19-ig még van pár nap, bárki csatlakozhat a kezdeményezéshez, Szent Erzsébet ünnepén pedig Caritas-gyertyák gyúlnak a gyergyószéki templomokban, ahol gyerekek javára gyűjt pénzadományokat a katolikus egyház szeretetszolgálata. Aki a jótékonysági akciónkban részt vesz, mamasütis-élmény vagy pénz adományázásával, hisszük, hogy a cselekvő szeretet napján jólélekkel ünnepel, és a benne gyúló fény megvilágítja az utat, melyen gyereknek felnőttnek járni érdemes.
Balázs Katalin