Megnyílt a hatodik, egyben utolsó Biztos Kezdet Ház
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Gyulafehérvári Caritas Biztos kezdet egy biztos jövőért elnevezésű projektje, ugyanis sorban a hatodik és egyben utolsó (a projekt keretei között) Biztos Kezdet Ház megnyitóját tartottuk meg október 19-én Korondon. Júniusban Gyergyóalfaluban, majd Marosszentgyörgyön, Zetelakán, Oroszhegyen és Gyergyóremetén sikerült hivatalosan is elindítani egy-egy Biztos Kezdet Házat, amelyek azóta is sikeresen működnek, számos helyi család csatlakozott a központok munkájához. A projekt valamivel több, mint egy éve indult és tavaly októberben volt a nyitó sajtótájékoztatója, tehát szimbolikus, hogy majdnem egy évvel később tudjuk megtartani az utolsó háznak a megnyitóját.
A megjelent partnereket, családokat, egyházi képviselőket, valamint sajtómunkatársakat elsőként Katona Mihály, Korond Község polgármestere köszöntette. Nem volt ez másképp a korábbi helyszíneken sem, Gyergyóalfaluban Gáll Szabolcs, Marosszentgyörgyön Sófalvi Szabolcs, Zetelakán Nagy Attila, Oroszhegyen Bálint Elemér, valamint Gyergyóremetén Laczkó-Albert Elemér polgármesterek képviselték a projektben felvállalt feladataikat, kötelezettségeiket. Mindenik megnyitón egyhangúan kijelentettét az elöljárók, hogy az utak és egyéb infrastrukturális fejlesztések mellett az emberekbe is kell és érdemes fektetni.
Ludescher László a Caritas ágazati igazgatója a megnyitók alkalmával kifejezte háláját a megjelent partnereknek, és hogy felvállalták a projektet. „A Caritas mindig szeret olyan helyekre menni, ott dolgozni, ahol valóban partnerként kezelik, ahol az önkormányzat számára a szociális kérdések nem közömbösek. Tehát bölcs az az önkormányzat, az a képviselő testület, aki az emberekbe és nem a kövekbe próbálja elsődlegesen az erőforrásait, az energiáját fektetni, hiszen a kövek megmaradnak a beton, az több száz évig, de mi értelme van ennek, hogyha nem lesznek emberek, akik ebben emberhez méltó életet éljenek.” – mondta el az igazgató.
Márton Melánia a Biztos kezdet projekt koordinátora ismertette a projekt sarokszámait, fontosabb részleteit. „A megvalósításra 24 hónap áll rendelkezésünkre, illetve állt, mivel hogy múlt év szeptemberében kezdtük a munkát, és a határidő lejárta az 2023. augusztus végével lejár. A projektet támogatásokból tudjuk megvalósítani. Teljes támogatási összeg 3 millió 586 ezer lej, ebből 3 millió 48 ezer lej Norvég Alap támogatása, 537 900 lej a román kormány hozzájárulása, illetve 186 ezer lej a Caritas önrésze. A ránk eső, kötelezően elvárt önrészt, részben saját erőből, önkéntes munkákkal, és a régi partnerünk, a Renovabis, a Német Katolikus Egyház segélyszervezetének támogatásával tudjuk megvalósítani, és ehhez a vállalásunkhoz szívesen fogadjuk a helyi közösségek bekapcsolódását is.” – fogalmazott a projektmenedzser.
A projekt szakmai részéért Borbély Ildikó felel, aki legfőképpen arról beszélt, hogy miben újszerű ez a projekt. „A projekt az élet kezdetét célozza meg. Tehát nem csak a 0 és 6 év közötti gyerekeket nevelő családokat támogatjuk, hanem már a várandós édesanyákat is. Hiszen igen fontos annak mélyebb tudatosítása, hogy az élet nem a születéssel, hanem már az anyaméhben elkezdődik. Az apa és az anya viselkedése, gondolatai, érzései hatással vannak a magzatra. Természetesen ez csak az első időszak, ezt követi a szülés, a születés, a szülővé válás, a csecsemő gondozása, fejlődésének kísérése, majd a közösségbe kerülés, az óvodába, iskolába. Tehát ezek azok a mérföldkövek, ez a folyamat, amely során lehetnek elakadások, és ezekben tudunk segíteni.” – tudtuk meg a szakmai koordinátortól
Korondon is, ahogy minden korábbi helyszínen, Isten áldását Ft. Sajgó Balázs a Caritas lelki igazgatója és a helyi plébános, ezen az alkalmon Ft. Balla Imre kérte a házra és az egybegyűltekre.
A Biztos Kezdet Házak épületeit minden esetben a helyi önkormányzatok biztosítják, ezek felszerelését a projekt támogatási összegéből sikerült beszerezni. A projektről bővebben a ITT olvashatnak. A megnyitókon készült képeket megtekinthetik az alábbi galériában.
A 2014–2021-es Norvég pénzügyi alap támogatásával készült anyag. Tartalma (szöveg, fotók, videó) nem tükrözi a programüzemeltető FRDS hivatalos véleményét. A leírtak valóságtartalmáért a szerző(k) felelősek.