Mentorból mentorált

Pályaorientációs jó gyakorlatok cseréje Marosvásárhelyen május 30 – június 2. között

Vidám emberek zsongták be a marosvásárhelyi Caritas Házat május 30-án, egy sokat ígérő reggelen. A váci Piarista Kilátó Központ és a komáromi Tandem Egyesület munkatársai érkeztek hozzánk egy négy napos képzésre, pályaorientációs jó gyakorlatok cseréjére. Immár harmadik alkalommal gyűltek össze az Erasmus+ Orient Activity projekt keretében, és ezúttal a Caritas Iránytű a munka világába program mentorai osztották meg munkamódszereiket a vendégekkel. Tapasztalataik átadásához olyan szerepjátékba csalogatták a résztvevőket, amelyben a Caritas-munkatársak játszották a mentor, a résztvevők pedig a mentoráltak szerepét.

Ismerkedés
Az első nap ismerkedéssel kezdődött. Molnár József barátságosan köszöntötte a vendégeket, bemutatta a házat és a Caritast, Ambrus Hajnal pedig az Iránytű a munka világába projektet ismertette a vendégekkel. Ezt követően hangulatoldó, csapatépítő játékokra került sor, amelyeket Garai Levente és Szabó Zsuzsa vezetett. A számos aktivitás közül a Csoport a kötélben aratta a legnagyobb sikert. Ennek kivitelezésére a résztvevőknek maximum tizenöt perc állt rendelkezésükre, de többszöri próbálkozás után sikerült kevesebb mint két percre csökkenteniük ezt az időt. A játék célja az volt, hogy alátámassza: nincs lehetetlen célkitűzés, hiszen kellő információval, csapatmunkával, gyakorlással és tervezéssel a legfélelmetesebbnek tűnő feladat is megszelídíthető.

Egyediség és értékesség
A második nap kreatív tevékenységei az önismeret, ezen belül az egyediség és értékesség megtapasztalása köré épültek. Vendégeink azt a feladatot kapták: tegyék egyedivé a rendelkezésükre bocsátott fehér virágcserepeket. Arra buzdítottuk őket, hogy a festékek és ecsetek mellett elsősorban az ujjukkal rajzoljanak, hiszen utánozhatatlanságunkat ujjlenyomatunk tükrözi legkézzelfoghatóbban. Kértük, fessék cserepekre a számukra legfontosabb érték szimbólumát, színét, illatát: megismételhetetlen személyiségük egy árnyalatát. Mindezt azért, hogy elmélyült alkotás közben tapasztalhassák meg lelkük előre elrendeltetett egyediségét és értékességét. Az alkotófolyamat ugyanakkor empátiát is ébresztett a résztvevőkben azon mentoráltak iránt, akik önbizalmi és önértékelési problémákkal küszködnek.

A kiállítás során nem csupán megtekinteni vagy beszélni lehetett a munkákról, hanem egymás segítségével tovább alkotni is. Ennek eredményeként a virágcserepekbe „föld” került: olyan tulajdonságok sokasága, amelyeket a cserepek gazdái és környezetük közösen vetettek papírra. A kifestett edényekbe „vitaminpálcikákat” is szúrtak, amelyek belső erőforrásokat és fejlesztésre érdemes készségeket tartalmaztak. Az alkotók végül szimbolikus tereken helyezték el virágcserepeiket aszerint, hogy szakmai önmegvalósításuk szempontjából éppen hol tartanak: a nyersanyagok raktárában, a mester keze alatt vagy esetleg a törmelékek halmazában.

A nap végén a résztvevők arról beszélgettek, mi a különbség az álmok és célok között, illetve miért fontos a tervezés. Ez utóbbi kihangsúlyozása céljából elkészítették közösségi profiljukat: azon személynek a portréját, akinek öt év múlva látni szeretnék magukat.

City Tour
A harmadik nap kalandozásokról, a komfortzóna határainak átlépéséről szólt. A résztvevőknek a City Tour nevű játék keretében a város különböző helyszíneire kellett eljutniuk, hivatalos dokumentumokat kitölteniük román nyelven, tömegközlekedéssel utazniuk és előre meghatározott összegből gazdálkodniuk. Amint sikeresen megérkeztek egy-egy helyszínre, fotókat kellett ott készíteniük. Ha pedig véletlenül eltévedtek, okostelefonjukról küldhettek „share location” üzenetet a játék vezetőinek, hogy útba igazíthassák őket. A játékot Bojoievschi Éva és Székely Áron találta ki, amikor észrevették, hogy mentoráltjaik ódzkodnak attól, hogy egyedül utazzanak egy nagy városba. Talán azért, mert nem ismerik a helységet, a közlekedési lehetőségeket, a román nyelvet, esetleg saját tájékozódó, illetve ügyintéző képességeikben nem bíznak. Ezen félelmek eloszlatására, szervezői, tájékozódási és más készségek fejlesztésére született meg a City Tour. A résztvevők átélhették, milyen egy románul alig beszélő fiatal bőrében lenni, aki a városban igyekszik ügyeit intézni.

Délután a kalandozások a fiatalok pályaválasztását elősegítő módszerek területére irányultak. Benedek Alexandra és Tókos Norbert olyan játékokat és eszközöket mutattak, amelyek segítenek felmérni a fiatalok készségeit és kiválasztani a személyiségükhöz, képességeikhez legközelebb álló szakmát. Ismertették a céglátogatások fontosságát és az önkéntes kortárs mentorokkal folytatott munka hasznosságát is. Ennek szemléltetésére Kerekes János önkéntessel hozták kapcsolatba a résztvevőket, aki arról számolt be, hogyan tudja matematikai ismeretek fejlesztésével vagy érettségi felkészítőkkel segíteni a fiatalokat.

Külső nézőpont
Az ismeretátadás a negyedik nap is játékosan folytatódott. A hármas csoportokra osztott résztvevőknek ezúttal tornyot kellett építeniük. A feladat tiszta volt és egyszerű, a játékosok mégis sietve és szorongva dolgoztak. Bár a kivitelezés nem volt időkerethez kötve, a csoportok úgy érezték: szorítja őket az idő, bántja a szomszédos csapatok gyorsasága. A játék éppen annak hangsúlyozására szolgált, mennyire korlátoznak bennünket képzelt vagy valós elvárásaink, a megfelelési kényszer, a határidők és a versengés.

A nap második felében egy esetfeldolgozásra került sor, amelynek megoldását legókból kellett kirakni. Mivel a mozgatható építőelemek szinte korlátlanul alakíthatóak új formákká, a folyamat szépen szimbolizálta a problémákra adható megoldási lehetőségek gazdagságát. Kirajzolódott, mennyire fontos, hogy a mentorok kapcsolatot teremtsenek mentoráltjaik szüleivel, tanáraival és leendő munkaadóival, hogy ez a háló később szilárdan tarthassa a fiatalokat. Az is tudatosodott, hogy gyakran a mentoroknak is szükségük van segítségre, külső nézőpontra problémáik megoldásához. Ilyenkor a szupervíziónak nevezett szakmai összejöveteleiken alakítanak ki új szemléletmódot.

A jó hangulatú tapasztalatcsere a tanultak kiértékelésével és baráti búcsúzkodással zárult.

Orbán Júlia

Kapcsolódó írások:
Mesterségem CíMerre >>> BŐVEBBEN
Játszom, tehát alkotok. Alkotok, tehát tanulok. >>> BŐVEBBEN