Mentortalálkozó Marosvásárhelyen

A mentori rendszerünk 2019-ben indult el, amelynek célja az önkéntesek szakmai felkészítése, követése és értékelése a közös munka során. Évente szervezünk találkozókat, amelyek keretében munkatársaink megoszthatják tapasztalataikat, és közösen próbálunk megoldásokat találni az esetleges elakadásokra.

Idén erre a találkozóra március 28-án, Marosvásárhelyen, a Caritas székhelyén került sor.
A program első felében az ismerkedésé volt a főszerep, hiszen új kollégák is csatlakoztak a meglévő mentorcsapathoz.
A program második részében az új mentor kollégákat bevezettük a mentori rendszerbe, miközben a már tapasztalattal rendelkező résztvevőkkel az elmúlt év sikereit, örömeit és kudarcait beszéltük át.

A találkozót és a közös munkát követően ellátogattunk a marosvásárhelyi várba, ahol Nagy Annamária vezetésével megismertük a középkori vár történetét, valamint lehetőség nyílt arra is, hogy megtekintsük a Nagybányai Művésztelep alkotóinak munkáit és Gyarmathy János szobrászművész bronzból készült alkotásait.

Reméljük, hogy az újabb találkozó hasznos volt a résztvevők számára és az önkéntesekkel való munkájuk során alkalmazni tudják a tanultakat.

Az eseményen készült fotókat ITT lehet megtekinteni.
Bővebben az önkéntességről >>> ITT

Kapcsolódó írások:
Kulisszatitkok az önkéntességről >>>BŐVEBBEN
Légy te a változás mások életében! >>> BŐVEBBEN
Életútszínezők – Önkéntesmesék >>> BŐVEBBEN
Jóra fel! – Önként! >>> BŐVEBBEN