Merni önmagunk lenni! Ez a legjobb befektetés
Manapság égető problémává vált a drogkérdés a társadalmunkban. A hírek tömkelege szól arról, hogy ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőröket állítottak meg, vagy épp egy dílert kapcsoltak le. Ezen intézkedések fontosak és elengedhetetlenek, viszont ugyanolyan fontos a felnövő fiatal generáció képzése eme területen, hogy kellő időben és szakszerű ismeretekkel és képességekkel legyenek felruházva még azelőtt, mielőtt találkoznának különböző szerekkel. Mert bizony fognak. Hamis illúziókba kergetnénk mi felnőttek magunkat, hogyha azt feltételeznénk, hogy nem. Hiszen nem tudunk minden percben a gyerekek mellett állni és védőpajzsként jelen lenni. Amit tenni tudunk felnőtt, felelős emberként, szülőként, szakemberként, hogy felkészítjük őket, hogy adott helyzetben hogyan tudnak reagálni, önmagukért kiállni, döntést hozni, nem-et mondani, felelősséget vállalni és segítséget kérni tőlünk felnőttektől. Mi felnőttek pedig elérhetővé kell tegyük magunkat a gyerekek számára.
A Gyulafehérvári Caritas immáron lassan 15 éve dolgozik a függőségkezelés és megelőzés területén. A függőségmegelőző tevékenységeink nagy része iskolában zajlik, Hargita megye különböző településein. Az idei őszi időszakban egy régi partnerünk a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola adott otthont a függőségmegelőző programsorozatunknak. A tevékenységek a 9. és 10. osztályokban zajlottak, heti rendszerességgel, összesen nyolcvannégy diáknak.
A prevenciós programunk megalkotásakor és kivitelezéskor egy fő szempont volt, hogy a gyerekek ne passzív résztvevői legyenek a tevékenységeknek, hanem aktív részeseivé válhassanak. Fontos volt számunkra, hogy megtapasztalhassák, hogy ez értük van, az ő jóllétüket, egészségüket szolgálja. Minden órának az első és legfontosabb mozzanata az volt, hogy megkérdeztük tőlük, hogy hogyan érzik magukat, hogy vannak ott és akkor, abban a jelenben. Szabadott rosszkedvűnek, lehangoltnak, dühösnek, fáradtnak, álmosnak, kíváncsinak, örömtelinek lenniük. A lényeg, hogy merjenek önmaguk lenni, mert csak így lehetséges, hogy a függőségekről beszélgessünk és őket érdeklő kérdéseket tudják és akarják feltenni.
Az órákon az önismeret fejlesztése mellett fontos tényező volt, hogy a mai trendi drogokról is beszélgettünk, ami számukra könnyűszerrel elérhető. Szó volt a snüssz-ről, e-cigiről, manó rúdról, dizájner drogokról is.
A tevékenységeken kiemelt szerepet kapott az a fontos információ, miszerint minden legális és illegális szernek FUNKCIÓJA VAN. A használója mindig kap tőle valamit, amit szer nélkül nehezebb elérnie, de a mesterséges szer gyorsan, rövid idő alatt adja, különösebb emberi erőfeszítés nélkül. A diákok megtapasztalták, hogy szer nélkül is lehetnek jól, de igaz az keményebb munkába kerül, de hosszú távon megéri. Nagyon megéri. Mindig megéri önmagunknak lenni, mint függeni valamitől.
A program a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget és a Communitas Alapítvány, Gyergyóditró Önkormányzata és a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola támogatásával valósult meg.
Ambrus Hajnal, addiktológiai tanácsadó