Mesterségem CíMerre

 

A fotó forrása a TANDEM szervezet honlapja


Komáromban került sor a Pályaorientációs jó gyakorlatok cseréje a szakképzésben elnevezésű program második képzésére február 21–24. között. Az Erasmus+ keretén belül működő program első képzését
a váci Kilátó Piarista Pályaorientációs és Munkaerőpiaci Fejlesztő, Módszertani Központ szervezte, ezúttal pedig a szlovákiai TANDEM szervezet töltötte be a házigazda szerepét.

A négy napon keresztül tartó interaktív képzésen a Gyulafehérvári Caritas részéről nyolc személy vett részt: Ambrus Hajnal, Benedek Alexandra, Bojoievschi Éva, Garai Balázs-Levente, Szabó Zsuzsa, Szász Bernadett, Székely Áron és Tókos Norbert.

Első nap ismerkedtünk, hiszen voltak olyan résztvevők, akikkel a csapat eddig még nem találkozott Vácon. A délelőtt folyamán önismereti játékokkal dolgoztunk, a nap második felében már belevetettük magunkat a munkába. Egy új módszerrel ismerkedhettünk meg, az Élő Könyvtárral mint a Mesterségem CíMerre egyik részével. Izgalmas volt, mert résztvevőként és „élő könyvként” egyaránt megtapasztalhattuk a módszert.

Második nap a Mesterségem CíMerre összes részével megismerkedtünk. Délelőtt résztvevőként jártuk végig a Kötélpályát, és játssztuk el a Felvételizz okosan! társasjátékot. Kipróbálhattuk a Kreatív standot és a Fotósarkot is. Mindezen tevékenységek után egy megbeszélésre került sor. Délután közösen kezdtünk dolgozni a Mesterségem CíMerre foglalkozás összeállításán. Több tevékenységre osztottuk: egyéni tanácsadásra, Kreatív standra, ÉletpályaKötélpálya játékra, Felvételizz okosan! társasjátékra, Diplomás ElőKépre, Élő Könyvtárra, próba állásinterjúra, Infóstandra, valamint a délelőtti kiscsoportos foglalkozásokra az osztályokban. Mindezen tevékenységeket felosztottuk egymás között, és mindenki csupán egy tevékenység kidolgozásán, megvalósításán munkálkodott egészen vacsoráig, és többen vacsora után is, hogy szakmailag megfelelő anyagot, tevékenységet állítsanak össze. A Caritas részéről az alábbi tevékenységekben vettünk részt:

  • Életpálya-Kötélpálya: Tókos Norbert, Szász Bernadett
  • Csoportfoglalkozások osztályokban: Garai Levente, Ambrus Hajnal
  • Egyéni tanácsadás: Szabó Zsuzsa, Benedek Alexandra
  • Próba állásinterjú: Székely Áron, Garai Levente
  • Kreatív stand: Bojoievschi Éva, Ambrus Hajnal.

Harmadik nap az iskolában kezdtünk. A csoportfoglalkozások az osztályokban délelőtt zajlottak. Ezalatt a többiekkel berendeztünk két termet, és előkészítettük az udvaron a Kötélpályát. Délután élesben próbálhattuk ki a gyakorlatokat mint trénerek, foglalkozásvezetők. Izgalmas tapasztalat volt mindannyiunk számára, hogy a tanult módszereket ilyen hamar alkalmazhattuk. Az iskola egy szaklíceum volt.  A nap végén közösen összeszedtük a kellékeket, majd kiértékeltük a napot. Végül a TANDEM munkatársainak szervezésében egy társasjáték esten vettünk részt.

Negyedik nap visszajelző köröket tartottunk. Több módszerrel és megbeszéléssel is kiértékeltük a teljes képzést, tapasztalatainkat, az újonnan tanult módszereket. Minden szervezet munkatársai kis csoportokban tanácskoztak arról, hogyan tudnák munkájuk során alkalmazni, gyakorlatba ültetni az MCM (=Mesterségem CíMerre) módszerét. A Caritas részéről mi is összeírtuk ötleteinket. Ezután egy városnézésen vettünk részt: megnéztük a komáromi várat egy tárlatismertető vezetésével. Végül elbúcsúztunk egymástól, és a sok új ötlettel indultunk haza.

Benedek Alexandra

Kapcsolódó írások:
Orient Activity képzés Komáromban >>> BŐVEBBEN
Nemzetközi tapasztalatcsere Komáromban >>> BŐVEBBEN
Játszom, tehát alkotok. Alkotok, tehát tanulok. >>> BŐVEBBEN
ORIENT Activity pályaorientációs jó gyakorlatok cseréje a szakképzésben >>> BŐVEBBEN