Miénk itt a tér!

A gyergyószentmiklósi önkormányzat „Miénk itt a tér!” közösségépítő programjába június 3-án bekapcsolódott a Gyulafehérvári Caritas fogyatékossággal élőket támogató szolgálata a városban működő Esély Program révén.

A vasárnap délelőtt 11 órától kezdődő eseményen több, mint 100 résztvevő volt, köztük fogyatékossággal élők, gyerekek, fiatalok, felnőttek és idősek. A program fő célja, hogy futás, sportolás, szabadtéri játékok és egyéb vetélkedők segítségével ráébressze a közösséget a mozgás fontosságára, élvezetére és jótékony hatására.


A tevékenység a park körüli szaladással kezdődött. Itt a figyelem elsősorban a sérültekre irányult, akik – önállóan vagy segítséggel – fantasztikus akaraterőről téve bizonyságot teljesítették a kijelölt szakaszt. Ezt követően a gyerekek – kipróbálva a segédeszközökkel való életet és szórakozást – különböző labdajátékokat játszhattak úgy, mint: mankóval való focizás, kerekesszékes kosarazás és ”futóverseny”.

Az eseményen részt vettek a gyergyószentmiklósi Ápoló Központ ellátottjai kísérőikkel, valamint focisták, kosarasok, illetve az programunkra járó gyermekek és rokonaik.

Köszönjük a Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatal és a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság támogatását!

(Pupák Felméri Zsuzsa, gyógytornász)