Miért van szükség a gyermekvédelmi irányelvek megfogalmazására?

A Gyulafehérvári Caritas márciusban indította útjára azt a kérdőívet, mely a bántalmazáshoz való társadalmi viszonyulást kívánja feltárni erdélyi közösségünkben. (A felmérés részletes leírása itt olvasható.) Ennek apropóján Cristea Mihaela munkatársunkkal beszélgettünk, aki amellett, hogy a gyermekprogramunkban dolgozik, a Gyulafehérvári Caritas Gyermekvédelmi politikája kidolgozásának folyamatát koordinálta. Cristea Mihaelat Szigyártó Adrienn pszichológus, a Caritas munkatársa kérdezte.

Mesélj egy kicsit magadról, hogyan kezdtél el hátrányos helyzetű gyerekekkel dolgozni?

Úgy gondolom, hogy a szakmai pályafutásom választása nem véletlenszerű, mindig is foglalkoztatott az, hogy segítsek másoknak, különösen azoknak, akiket rászorulónak láttam. Természetesen a tanulmányaim befejezése után a cselekedeteim szakmai formát öltöttek. Néhány kollégával közösen létrehoztunk egy szociális irányultságú egyesületet, és elkezdtünk dolgozni.

Az egyetemi tapasztalataimon kívül az első interakcióm a hátrányos helyzetű gyermekekkel és fiatalokkal az első megírt projektem kapcsán volt, amelyet később meg is nyertünk (Phare projekt). A projekt kedvezményezettjei az akkori gyermekotthonok, szociális intézmények gyermekei és fiataljai voltak. A projekt célja az volt, hogy hozzájáruljon az életre való felkészülésükhöz, minden fiatal számára létfontosságú szempontok és információk révén. Két éven keresztül sok intézményesített gyerekkel találkoztam és beszélgettem, akiket később sokszor nem kedvező helyzetben láttam újra.

Cristea Mihaela

Akkor azt a tanulságot vontam le, hogy egy ilyen beavatkozást korán kell megtenni, hiszen ezek a környezetek nem kínálnak fejlődési lehetőségeket a gyermekek számára, sőt, még romboló hatásúak is. Nyilvánvaló volt, hogy radikális változásra van szükség a gyermekvédelmi rendszerben.

Szintén a létrehozott egyesületen belül, a családon belüli erőszak megelőzésére és beavatkozására irányuló projektben is részt vettem, amely a társadalom másik valódi igénye. Szociális munkásként dolgoztam a projekt által létrehozott tanácsadó központban és az ideiglenes menedékházban. Abban az időben a tapasztalatok arra késztettek, hogy „éretté” váljak és megértsem a szociális segítségnyújtás egy másik dimenzióját. Nagyon megpróbáltató időszak volt, de fontos számomra és a szakmám számára.

2005 óta dolgozom a Caritasnál, a gyerekeknek és fiataloknak szóló programokban. Így több időszakot is átéltem, számos változáson és átszervezésen mentünk keresztül (mind én, mind a szervezet) jogi és eljárási szempontból. Mindig hátrányos helyzetű gyerekekkel és fiatalokkal, intézményes gondozásban levő gyerekekkel és az innen kikerült fiatalokkal dolgoztam, a Caritas hat – átmeneti elhelyezést nyújtó – otthonában.

Bár az intézményes ellátás utáni beavatkozás fontos volt, de nem volt elégséges, gyakran az volt a benyomásunk, hogy fennáll a veszélye annak, hogy meghosszabbítjuk a fiatalokban a rendszer iránt kialakult függőséget. Nehéz volt számukra elszakadni, és nem tudtak könnyen beilleszkedni a társadalomba.

Ami nyilvánvaló volt számomra az intézményekben gondozott gyermekek esetében, az volt, hogy a gyerekeknek már kis korukban más megközelítésre, másfajta támogatásra van szükségük: arra, hogy a családhoz lehető legközelebb lévő környezetben növekedjenek és fejlődjenek, ahol a felelősségteljes és méltóságteljes személlyé formálódásuk kiemelt fontosságot kap. Ezt szem előtt tartva a Caritas átvette (szerződtette) a Fehér megyei gyermekvédelem két család típusú házát, 31 kedvezményezett gyermekkel és fiatallal.

Nagy vonalakban ez a hátrányos helyzetű gyermekekkel való interakcióm története, természetesen időközben számos más beavatkozás történt más hátrányos helyzetű környezetben, néhány projektben, akcióban, amelyekben részt vettem.

Az erőszakkal telített gyermekkorra való esély nő, ha a gyerekek szegény családokból származnak. Ennek ellenére hogyan védhetjük meg a gyermekeket a bántalmazástól?

Sajnos ez a mai társadalom valósága. A családok szegénységének vagy kiszolgáltatottságának állapota gyakran a rossz iskolázottsággal, a nemkívánatos magatartással társul. A gyermekek ilyen környezetben nőnek fel, így ezt tartják normálisnak, és így válnak ők maguk is bántalmazó felnőtté. Véleményem szerint a román kultúrában továbbra is fennáll az a felfogás, miszerint a rossz tettet erőszakkal lehet a legjobban korrigálni (a hang felemelésétől a komoly verésig).

Számos példám van ilyen családokra, akár a bentlakásos, akár a nappali jellegű szolgáltatások szempontjából. Az esetek túlnyomó többségében, ahol az erőforrások korlátozottak, visszaélési helyzetek is előfordulnak. Sok gyermeknél súlyos trauma lép fel, de még mindig van esélyük meggyógyulni, ha felfedezik és megfelelő módon kezelik ezeket.

Konkrét beavatkozási módszerek az ilyen családok gyermekeinek védelme érdekében:

  • megelőző módszerek: párbeszéd a szülőkkel/családdal a „normális család” fogalmának helyes megértéséről, a gyermekek bevonása prevenciós tevékenységekbe, valamint arra ösztönzésük, hogy tárják fel a lehetséges agresszív helyzeteket, amelyeknek vannak kitéve;
  • a szegény családokat támogató szolgáltatások, ismétlem: „szolgáltatások”, amelyek a megfelelő esetkezeléssel hozzájárulnak a szegénység és a függőség csökkentéséhez, valamint a felelősség és az implikálódás fokozásához;
  • szilárd meggyőződésem, hogy a polgárok, a közösség felelősségteljesebb részvétele a gyermekek elleni agresszív cselekmények megfigyelésében és jelzésében segítene csökkenteni a jelenséget;
  • végső megoldásként (de nem kizárólag) a gyermekek kiemelése a bántalmazó környezetből és védelmi intézkedések bevezetése.

A kutatások azt mutatják, hogy amikor a gyermekek megtapasztalják az erőszak egy bizonyos formáját, akkor nagyobb a kockázata annak, hogy kiszolgáltatottá válnak a bántalmazás egyéb formáival szemben is. Nehéz felismerni a bántalmazás pszichológiai formáit? Hogyan látod a gyermekeket, akikkel dolgozol, milyen helyzetekkel néznek szembe?

Azoknak a bántalmazott gyermekeknek, akikkel kapcsolatba léptem, általában kommunikációs nehézségeik vannak, visszahúzódóak és bizonytalanok, félénkek. Bizonyos esetekben gyakran előfordul az igazság elrejtése, elferdítése vagy akár negatív tapasztalatoknak az elferdítése. Ez egy sérülékenységi állapot, amelyet megélnek, és amely könnyen más visszaélések kockázatához vezethet.

Azoknál a gyermekeknél, akikkel közvetlen kapcsolatban dolgozok, vagyis akiket a család típusú otthonban gondozunk, a bántalmazás pszichológiai hatásainak felderítése valamivel könnyebb. A gyermekeket hosszú ideig közvetlenül, mindennapi tevékenység során figyelhetjük meg, szabad megbeszélésekbe vonhatjuk be, figyelhetjük reakcióikat és a más emberekkel való kölcsönhatásukat. Miután létrejött a bizalom kapcsolata ezekkel a gyermekekkel, és alkalmazkodtak az új környezethez, a bántalmazás érzelmi következményeinek megtalálása könnyebb, a beavatkozás pedig hatékonyabb.

Hosszú ideje dolgozol a szervezetnél. Volt-e alkalmad látni olyan gyerekeket, akiknek az élete megváltozik? Hogyan jellemeznéd a gyermekeknek szóló (nappali vagy bentlakásos) programok hatásait Fehér és Hunyad megyében?

Közel 16 éve dolgozom a Caritasnál. Sok életet láttam megváltozni, és remélem, hogy a legtöbb jó irányú és hosszú távú volt. Ismétlem a komplex szociális szolgáltatások szükségességének gondolatát, amelyek családi kontextusban szólítják meg a gyermeket, és amelyek a pillanatnyi, sürgős problémák megoldása mellett hozzájárulnak a felelős és független emberek/családok kialakulásához.

Az elején a szociális munkás énem kezdeteiről beszéltem. Most össze tudom hasonlítani azzal, amit a jelenben érzek. A bentlakásos gyermekotthonok esetében a központokból kilépő fiatalok sokkal több készséggel rendelkeznek, sokkal felkészültebbek és lelkesebbek ahhoz, hogy méltó helyet foglaljanak el a társadalomban. Túlnyomó többségük rendelkezik képesítéssel, sőt egy albérleti lakás fenntartásához szükséges munkahellyel és egyéb lehetőségekkel. Ez egy teljesen más kezdet az életben!

Diódi Szent Ghelasie családtípusú gyermekotthon

A nappali központokba járó gyermekek bár nehéz helyzetben vannak, de esélyük van a családban maradni. Ebben az esetben a hangsúly a családon, annak felkészítésén és támogatásán van, hogy egészséges környezetet biztosítson tagjainak és hely tudjon állni a kiszolgáltatottság időszakaiban. Véleményem szerint az ilyen nappali központok bármely közösség válaszai lehetnek a társadalmi igényekre, kevésbé invazív megoldásoknak számítanak és sokkal alacsonyabb költségekkel járnak.

Milyen belső motivációra volt szükség részedről ahhoz, hogy be tudj kapcsolódni a szervezet visszaélésvédelmi politikájának kidolgozásába? Meséljen egy kicsit a munkafolyamatról.

A programokban végzett munkám során gyakran felkérést kaptam arra, hogy járuljak hozzá a különféle munkamódszerek, eszközök és dokumentumok végrehajtásához. Közülük sok a gyermekvédelem területét célozta meg. A gyermekvédelmi politika azért jött létre, hogy összefogja a szervezet értékeit ezen a területen, és egységes prevenciós és beavatkozási eljárásokat hozott létre.

A gyermekvédelmi politika elkészítésének tényleges folyamata a DARE projekten belül jött létre, amely személyesen felajánlotta számomra a lehetőséget, hogy több célzott és professzionális workshopon vegyek részt a gyermekek bántalmazás elleni védelmében. Ezekből a képzésekből megértettük, hogy a Szervezetnek meg kell terveznie és tiszteletben kell tartania a gyermekvédelmi politikát, amely később igazolt szempont lett. A szervezet felajánlotta nekem, hogy legyek ennek a területnek a koordinátora, és én elfogadtam, elsősorban a tárgy szükségességére és fontosságára gondolva.

A DARE projekt tanácsadóinak támogatásával a dokumentum megtervezésén dolgoztam, majd kollégáimmal együtt a szervezethez találó alakot adtam. A dokumentum rugalmas, élő, ezért nem nevezem „végleges formának”. Mindig a valóságunkhoz kell igazítani, kiegészíteni, amikor szükségét érezzük.

A gyermekbántalmazás társadalmi megítélésére rákérdező kérdőív ITT ÉRHETŐ EL és május 15-ig tölthető ki.

A témában két előző, hasonló interjú készült: