Miért?

Megjelent a Gyulafehérvári Caritas éves beszámolója, amelyet Főegyházmegyénk érsekének is elküldtünk. Dr. Kovács Gergely érsek úr válaszlevélben méltatta tevékenységünket, munkatársainkat és önkénteseinket.

„Örömmel és megbecsüléssel tölt el, hogy szolgálatuk középpontjában valóban az ember áll: a konkrét élethelyzetek, a szenvedők, az idősek, a gyermekek és a peremre szorult testvéreink. Az a tény, hogy ilyen széles körben, ennyi településen és ilyen nagy számú rászorulóhoz jutnak el, egyházunk élő szeretetének és felelősségvállalásának hiteles tanúsága. Külön szeretném megköszönni azt a lelkületet, amely nem csupán szolgáltatásként,  hanem jelenlétként, kapcsolatként és bizalomként valósítja meg a karitatív küldetést. Ez az a tanúságtétel, amely által az Egyház Krisztus irgalmas arcát teszi láthatóvá a világban.” – áll az érsek úr levelében.