Mindannyian mások vagyunk
Ezzel a címmel szerveztek figyelemfelkeltő napot május 19-én a csíkszeredai Szabadság téren a Gyulafehérvári Caritas fogyatékkal élőket támogató programjának munkatársai
A rendezvényt Demeter Zsuzsa programkoordinátor nyitotta meg, majd Máté Róbert, a Gyulafehérvári Caritas lelki igazgatója mondott köszöntő beszédet. Ezt követően Pénzes József esperes beszélt a Szent Ágoston plébánián helyet kapó Szent Ágoston Nappali Foglalkoztatóról, majd Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság igazgatója emelte ki a figyelemfelkeltő nap fontosságát és szükségességét.
A rendezvénnyel a járókelőket, gyerekeket, fiatalokat, időseket kívánták érzékenyebbé tenni a szervezők a fogyatékkal élők világa iránt. Bemutatták a sérült személyekkel foglalkozó szakemberek munkáját, az alkalmazott módszereket, eredményeket. Meghívottként részt vettek más, fogyatékos személyekkel foglalkozó szervezetek is. Ott voltak a Manó Tanoda, a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete, a Szent Anna Elhelyező Központ, az AutHelp Egyesület és a szentegyházi Szent Gellért Alapítvány képviselői, diákjai is. A sérüléssel élő fiatalok a város általános iskoláiból érkezett gyerekekkel közösen örülhettek a gazdag programnak.

Volt közös tornaóra, a résztvevők kipróbálhatták a trambulint, játszhattak karikával, labdával. Gyönyörű aszfaltrajzok is születtek, miközben a gyerekdalokra elindult körtánc egyre nagyobbra bővült, körbevéve a rendezvény sátrait. Délután óvónőkből álló bábcsoport mutatkozott be. A téren elhelyezett színpadon egymást váltották a sérüléssel élő fiatalok produkciói. A napot közös néptánc zárta, melyhez Antal Imre és zenekara húzta a talpalávalót.
Célunk volt, hogy a város lakossága találkozzon fogyatékkal élő embertársaikkal, megbarátkozzanak velük, lássák: mindannyian egyformán értékes tagjai vagyunk a társadalomnak. A szabadtéri helyszín választása épp azt szolgálta, hogy a rendezvény mondandója minél több emberhez eljusson, minél többen tapasztalják meg, hogy jó együtt lenni. A programokra ellátogató több mint 400 résztvevő élményekkel gazdagodva térhetett haza. (Demeter Zsuzsa)