Mindannyian mások vagyunk! Interaktív élmény- és játékpark a Vár téren

Május 19-én 11-16 óra között a Gyulafehérvári Caritas Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató sérüléssel élő fiataljai és munkatársai hetedik alkalommal szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy mindannyian mások vagyunk. Az idei rendezvény védnöke Papp Róbert Florián, cselgáncs Balkán bajnok. 

Célunk elősegíteni fogyatékkal élő embertársaink beilleszkedését, elfogadását. Úgy gondoljuk, hogy azt tudjuk igazán megismerni és elfogadni, amiről már vannak tapasztalataink. Az érdeklődők saját élményekkel távozhatnak, megtudhatják, milyen is lehet hallás, látás nélkül a mindennapi élet, milyen lehet, ha korlátozott a mozgásunk, ha lassabban gondolkodunk, vagy ha szó szerint értelmezünk dolgokat, és nehézséget okoz a kapcsolatteremtés.

Minden fogyatékossági típussal más-más szigeten lehet ismerkedni.

A Kerekesszékes akadálypályánál mozgássérült animátorok avatnak be a különböző nehézségek legyőzésére alkalmas trükkökbe, és mutatják be, hogyan lehetünk jó segítők. A Csend szigetén a siketek jelnyelve, és néhány alapvető szabály tanulható meg, mely a hallássérült társainkkal történő kommunikáció során elengedhetetlen. A Láto-más szigetén az érdeklődők tapintás, szaglás, ízlelés, hallás, vagy „látó” társaikra hagyatkozhatva ismerkedhetnek a világgal, csakúgy, mint ahogy azt a látássérültek teszik mindennapjaikban. „Lassabban tanulok, de még így is kitartó vagyok” szigeten értelmileg akadályozott és autizmussal élők a közös együttlét során engednek betekintést életükbe. Manók szigete közös játékokat biztosít az oda látogató óvodásoknak.

Az Élőkönyvtár idén is várja az „olvasókat”, ahol a könyvek különböző sérüléssel élő személyek, szülők, pedagógusok, akik válaszolnak az olvasók legmerészebb kérdéseire is.

A programot támogatja Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala.

Mindenkit szeretettel várunk!