Mindannyian mások vagyunk

Május 20-án figyelemfelkeltő napot szervezett a 20 éves Gyulafehérvári Caritas fogyatékkal élőket segítő tanácsadó irodája Csíkszeredában

A Mindannyian mások vagyunk mottójú jótékonysági rendezvény partnerei a kaposvári Bárczi Gusztáv Módszertani Központ gyógypedagógusai voltak, akikért pedig létrejött ez a nap: a Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ fogyatékkal élő fiataljai.
Az érdeklődők betekintést nyerhettek gyógypedagógiai módszerekbe, minden játékot élőben lehetett tesztelni, az ugrálóból, turkálóból és a szülők által készített süteményekből származó jövedelmet pedig a Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató fiataljai kapták. Több iskolából is elhozták a diákjaikat a pedagógusok, szembesítve őket azzal, hogy bár élnek közöttünk olyan gyermekek és fiatalok, akik fogyatékosságukból kifolyólag egy kicsit mások, de ők is ugyanúgy éreznek, szeretnek játszani vagy éppen kikapcsolódni, mint a többség.
Legmeghatóbb pillanata a rendezvénynek a sérült fiatalok ötperces meseelőadása volt, amit Váta Emese gyógypedagógus, pszichológus háromhetes munkával tanított be nekik.

Összegezve, sikerült a figyelemfelkeltés, köszönhető ez azoknak a jótékonykodó fellépőknek, akik megtiszteltek bennünket előadásukkal: az Árvacska együttes, a Borsika , a Gyöngyvirág és az Őszirózsa néptáncegyüttes, a Székely Góbék humoristái, valamint köszönet még a Role együttesnek a hangosításért és a Szakszervezetek Művelődési Házának, akik a rossz időjárás miatt utolsó pillanatban segítségünkre siettek és használatba vehettük a kultúrház előcsarnokát. Külön köszönjük a sérült fiatalok szüleinek, hogy pozitív hozzáállásukkal segítettek a rendezvény sikerét. (Kelemen Eleonóra)