Minden percért kár
Több mint 230 idős személynek volt kedve a magány helyett a társaságot választani, mulatni, jóízűen beszélgetni, táncolni és telet búcsúztatni. Március 4-én a gyergyóremetei közösségi házban a Caritas által szervezett farsangi ünnepségen a résztvevő idősek átlagéletkora meghaladta a 75 évet, volt köztük 92 esztendős is.
A gyergyószéki farsangolók számára hagyományos, közkedvelt programot állított össze Péter Róbert szociális munkás. 16 órára megérkeztek a vendégek nyolc településről, hozzájuk kortársként szólt Bakó Antal plébános, majd következett az Independance fellépése Laczkó-Benedek Anita betanításával 35 diák táncával. Aztán helyszínváltás történt, a helyi hagyományőrző fiatalok és idősek közösen kísérték utolsó útjára Koncz királyt, akit a művelődési ház előtt annak rendje-módja szerint jajveszékelés, nevetés és tánckörítéssel szépen el is égettek. A kinti hűvösségből beérve finom fogás fogadta a farsangolókat, evés után pedig jöhetett a tánc, a beszélgetés, emlékidézés este nyolc óráig. Akkor, egymás kezét megfogva énekelték el, hogy „szeressük egymást gyerekek… mert minden percért kár.” A megható zárszó után indultak a buszok, hogy hazaszállítsák a gyergyószentmiklósiakat, alfalviakat, borzontiakat, csomafalviakat, szárhegyieket, güdücieket, ditróiakat és újfalviakat. Többségük rendszeresen jár a Caritas szervezte idős csoportokba, de voltak olyanok is, akik csak bálozni jöttek barátnő, szomszéd csábítására. Volt, aki nem is hitte, milyen jó helyre csöppen, és kérte, ezen túl tagja lehessen ennek a közösségnek.
Az élményt még sokáig dédelgetik magukban az idősek, fel-felidézve az együttlét örömeit, megható pillanatait. Ilyenkor a csoportvezetőknek is jut maradandó élmény egy-egy beszélgetésből, jelenetből. Péter Róbert szervező sem ment haza „üres kézzel”. Ő mesélte el az alábbi történetet:
„Egy remetei 88 éves férfi megállított, miszerint nagyon jól érzi magát és köszöni ezt a rendezvényt, ami számára az utolsó.
– Miért az utolsó? – kérdeztem.
– Mert már 88 éves vagyok. A szüleim hetven egynéhány évesek voltak, amikor elmentek és a testvérem is 81 éves korában elment.
– Viszont nincs a homlokunkra írva, hogy ki mikor megy el.
– Igen, de én már 88 éves vagyok, az utolsó a családomból és az egyetlen, aki ennyi évet éltem.
– Kegyes önhöz a Jóisten! – válaszoltam, és csak csodálni tudtam, mert olyan derű és öröm jelent meg az arcán, mint amikor a nevelőintézeti gyermek átöleli a lábam és adok neki egy cukorkát a zsebemből.”
Róbert története egy a sok közül, amivel a farsangi ünnepség őt gazdagította. Szívesen gondol arra a maroshévízi házaspárra is, amely magyar közösséget keresve november óta jár a gyergyói csoportba, családterapeuta lányuk pedig örömmel hozta el őket farsangolni is. Viszi magával a közös éneklés meghitt hangulatát is, azokat az idős embereket, akik túl a hetvenen, nyolcvanon, vagy akár kilencvenen már pontosan tudják, minden percért, melyet magányra, kesergésre, hiábavalóságokra pazarolnak, kár.
Balázs Katalin