Mit kapnak, akik adnak? Tudják, akik ezt kipróbálták!

Az idei Szent Erzsébet-ünnepkör kezdetét vette a Caritas berkeiben november 11-én. A szeretetszolgálat egyik művelője könyvével ajándékozta meg azokat a közösségeket, melyeknek ő a lelkesítője.

A szeretet útjain – ez a címe Scheubeck Szeréna könyvének, melyben az utóbbi négy esztendő lelkigondozói munkáját írja le, szót adva azoknak is, akikkel közösek élményei. Négy évet foglalt össze, melyet önkéntesként töltött a Szent Erzsébet idősek otthonában, „másodállásban” pedig sok más közösségben vitte be egyéniségével az élet derűsebb oldalát. Tudás, tapasztalat, szív és lélek – így összegezte a kötet tartalmát dr. Kiss Gabriella szakmai vezető. „Ez a könyv arról szól, hogy mit is jelent a szeretetszolgálat” – fogalmazott munkatársa, Márton Erzsébet szociális munkás az idősek otthonában közel száz ember jelenlétében tartott könyvbemutatón.

A közreműködők, Pál Ibolya énekes, mesemondó, Román Máté, Portik-Szabó Enikő, Brassay Boglárka, Nagy Anasztázia, Nagy Sebestyén verssel-énekkel színesítették a programot. Jánosi Zita nyugdíjas magyartanár, aki a szöveggondozásban segített, elmondta: „Szerénkétől én életpéldát kaptam. Azt, hogy hittel, reménnyel, minden apróságért hálát adva, a nehézségeken túl lehet jutni. Nem diplomából, nem iskolából áll a világ. Minden szakma a szeretetnél kezdődik. Nagy nyereség az az ember, aki ahol tud, ott segít. Mosolya, léte emlékeztet arra, hogy nem rossz ez a világ, élni jó!”

Szerénát 2017-ben Portik-Hegyi Kelemen kísérte el az idősek otthonába, kérésére, hogy olyan helyre vigye, ahol betegek, idősek szolgálatába állhat önkéntesként. Nevetve emlékeznek vissza, hogyan szabadkozott amiatt, hogy otthon felejtette a lelkigondozói oklevelet. Azóta sokszor bizonyította szaktudását, rátermettségét. Elhivatottságának okára is rávilágított az első kötetes szerző: „Nekem minimális emlékem van a nagyszüleimről. Itt minden ujjamra kerül egy nagymama, egy nagytata… sőt még vőlegényre lévendő is lenne” – nevettette a közönséget, de elmondta azt is, hogy barátja, Dénes személyében megtalálta a párját, önkéntestársát és az elveszettnek hitt összetartozást is ízlelgetik.

Szeretetet kap, így van, amiből továbbadni másoknak is. „Mit kapnak, akik adnak? Tudják, akik ezt kipróbálták! Életem legjobb döntése az önkénteskedés. Nem kell Afrikába menni, a lehetőségek közelebb vannak hozzánk, mint gondolnánk” – mondta Szeréna.

A személyre szóló, dedikált köteteket kiosztva, a népes társaságot a terített asztal mellé hívva, melyre a finomságokat falusfelei, remetei asszonyok hozták, elmondta, a kapott szeretetből annyi osztogatni valója van, hogy ha tíz évvel fiatalabb lenne, az otthon igazgatóját nyugdíjazásakor ő váltaná. Aztán szerénységéből is juttatott, humorról kérésre váltva: „Maradok még veletek, ne küldjetek el!”

Így folytatódnak hát a szeretet útjai, így gyűlnek az élmények, melyek talán egyszer egy második kötetben kérnek helyet.

Balázs Katalin