Mit tegyünk, hogy el ne hagyják az iskolát?

The Find your way to the world of work project is funded by Iceland, Liechtenstein and Norway through the EEA and Norway Grants Fund for Youth Employment.

 

A marosvásárhelyi Caritas Házban szervezett hálózati találkozót a Gyulafehérvári Caritas United Networks és Find Your Way to The World of Work projektje a Maros megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság (DGASPC) közreműködésével február 15-én. A gyűlésre a Maros megyei polgármesteri hivatalok szociális osztályának képviselői, a megyei főtanfelügyelőség, a régió iskoláinak pedagógusai, valamint a helyi rendőrség volt hivatalos.

Bevezető
Az esemény jelenlévőit a Caritas kommunikációs csapata köszöntötte. Utaltak a tavaly júliusban megszervezett hálózati találkozóra, amelynek témáját azon gyerekek képezték, akiknek szülei külföldre mentek dolgozni. A februári összejövetel témája az iskolaelhagyás volt. Abból a célból szervezték, hogy a résztvevők megoszthassák egymással jól bevált gyakorlataikat, közösen találjanak megoldási stratégiákat az iskolaelhagyás csökkentésére és megelőzésére.

Előadások
Ben
țe Márta a DGASPC monitorizálás osztályának főfelügyelője statisztikai adatokkal vázolta fel a jelenséget. Kiemelte, hogy a legnagyobb iskolaelhagyási arány 2018-ban következett be az ország központi részében: vidéken 5,2 %,-os városon 3,7%-os volt. 2020-ban országszinten 15 %-nál is magasabb volt az iskolaelhagyás aránya, falvakban pedig a 26%-ot is meghaladta (forrás: https://www.digi24.ro/stiri/actualitate/educatie/). Elmondta: ha egy fiatal meg szeretné változtatni oktatásának vagy szakképzésének módját, tizennégy évesen kérvényezheti azt a bíróságon. Rámutatott az iskola kötelezettségeire is: ha a tanárok gyerekbántalmazás jeleit észlelik diákjaikon, kötelességük jelenteni a DGASPC-nek. Azt is megemlítette, hogy a Büntető Törvénykönyv szerint az a szülő, aki gátolja gyerekének oktatását, három hónaptól egy évig terjedő börtönbüntetést vagy pénzbírságot kap. A továbbiakban felvázolta az iskolaelhagyás okait és meglátásait a megelőzést illetően.

A következő előadó Cerghedi Adriana a Maros Megyei Forrás- és Oktatássegítő Központ (CJRAE=Centru Județean de Resurse și Asistență Educațională Mureș) pszichológusa volt, aki bemutatta szolgáltatásaikat. Megtudtuk, hogy csapatuk mediátorokból, pszichopedagógusokból és hatvannégy pszichológusból áll. Elmondta: többnyire vidéki gyerekekkel foglalkoznak, mivel ők nehezebben férnek hozzá szolgáltatásaikhoz. Az Oktatássegítő Központnak nehézséget jelent, hogy egy pszichológusra körülbelül 800 gyerek jut. Az igényhez képest a mediátorok is kevesen vannak: megye szinten csupán nyolcan. Fontosnak tartja egy beavatkozási terv felépítését, amelynek kapcsán utalt a Maslow-féle szükséglethierarchiára: mindaddig, amíg az alapvető szükségletek nincsenek kielégítve, nehéz vagy képtelenség elérni a következő fokozatot. Alapszükségletek alatt a biztonságot, élelmet, meleget értette. Meglátása szerint az oktatás csak ezek után következik. Nehéz egy diáknak a tanulásra figyelnie, ha alapszükségletei nincsenek kielégítve, és a pedagógusoknak is kihívás tanulásra buzdítaniuk ezeket a fiatalokat. Arra is fölhívta figyelmünket, hogy számos gyerek érkezik olyan családból, amelyben semmiféle elismerést nem kap. Elmondta, nehéz motiválni egy olyan fiatalt, aki otthoni környezetében semmiféle törekvést nem lát. Legtöbbször azért következik be az iskolaelhagyás, mert az otthon látott modellek nem nyújtanak kellő hajtóerőt, a továbbtanuláshoz. Véleménye szerint, ha az iskolák együttműködnének az Oktatássegítő Központtal, közösen tudnának eredményeket elérni az iskolaelhagyás megelőzése érdekében. A beavatkozásnak mind pszichológiai, mind szociális szinten működnie kellene, és ehhez figyelembe kellene venni annak a közösségnek a kultúráját is, amellyel dolgozni fognak.

Szakmai beszélgetés
Az előadásokat követően Illés Ildikó a Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes szólalt fel, aki az aktuális statisztikai adatokra hivatkozva elmondta, hogy egyes településeken az iskolaelhagyó gyerekek 50 %-a roma. A témát egy másik szemszögből is megvilágította: olyan helyzetekre hívta fel a figyelmet, amikor a családok nem szenvednek hiányt alapvető szükségleteikben, gyerekeik mégis elhagyják az iskolát, mert olyan kultúrába születnek bele, amelyben nincs értéke a tanulásnak. Nekünk kell őket ebből a tévhitből kimozdítanunk, az iskola elvégzésére ösztönöznünk, és megmutatnunk, hogy a tanulás által több lehetőségük lesz az életben. Ha sikerülne a fiatalokat legalább a tíz osztály elvégzésére buzdítanunk, nagy eredményt érnénk el. Vannak települések, ahol valóban az anyagi nehézségek jelentik a legfőbb gondot, és ennek érdekében a helységek szociális osztályai gyakran iskolákkal és segélyszervezetekkel közreműködve meleg ételt, vagy délutáni oktatási lehetőséget biztosítanak. Véleménye szerint nem a szociális segélyek jelentik a megoldást. Hasznosabb volna, ha megtanítanánk őket dolgozni. A főtanfelügyelő asszony aggodalmát fejezte ki, amiért csökken a mesterségtanulás iránti érdeklődés. Egyetértett Cerghedi Adrianával abban, hogy az Oktatássegítő Központnak és az oktatási intézményeknek együtt kellene működniük. Ha az Oktatássegítő Központ szolgáltatásai az iskolákban is működnének, segítenék a gyerekeket, hogy képességeiknek és érdeklődési körüknek megfelelően válasszanak szakmát.

A továbbiakban arról beszélgettünk, hogy fontos lenne, ha a szülők is figyelembe vennék gyerekeik adottságait és igényeit ahhoz, hogy a fiatalok a megfelelő oktatásban és szakmai gyakorlatban részesülhessenek. Sajnos a szakiskolákba olyan diákok járnak, akik nem jutottak be líceumokba, vagy akiket tanáraik megbuktattak, nem pedig olyanok, akik igazán érdeklődnek egy-egy mesterség iránt. Ezek a tanulók motiválatlanok. A valós érdeklődés hiányában pedig a szakmatanulás és mesterségűzés is egyre népszerűtlenebbé válik. Azon kellene a legtöbbet munkálkodnunk, hogy megszerettessük a diákokkal azokat a mesterségeket, amelyeket tanulnak. Ezt úgy érhetnénk el, ha a pedagógusok is példát mutatnának, és megerősítenék a fiatalokat abban, hogy a munka nem szégyen, hanem erény. Sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a gyakorlatra, példamutatásra, odaadásra. A legnagyobb kihívás, amellyel szembesültünk: vajon mit tehetnénk annak érdekében, hogy a fiatalok itthon se szégyelljék azokat a munkákat, amelyeket külföldön szégyenérzet nélkül elvégeznek. Egy másik probléma, amit felismertünk, hogy sem a szülőknek, sem a diákoknak nincs átfogó képük a továbbtanulási lehetőségekről és szakmákról, de a pedagógusok segítséget tudnak nyújtani ebben.

A rendőrség képviselőinek véleménye szerint – akik az Iskolai Biztonság Osztálytól vettek részt a megbeszélésen – a tanárok közül nem mindenki tudja megfelelően kezelni az iskolát elhagyó diákok helyzetét. Tapasztalták, hogy büntetéssel nem lehet eredményeket elérni. Megfigyelték, hogy vidéken nem csupán a roma közösségekben, hanem szélesebb körben is tapasztalható az iskolaelhagyás. Ezekben a közösségekben nem tartják fontosnak a tanulást, nagyobb hangsúlyt kap a munka. Gyakori jelenség, hogy tanulás helyett a fiatalok dolgozni járnak. Ez egy széleskörű probléma. Az elméleti intézkedések jól hangzanak, de a gyakorlati megoldásokhoz csapatszintű összefogásra van szükség.

Megoldási stratégiák
Mentorálás
A beszélgetés a gyakorlati teendőkre és a jó példákra terelődött. Az Iránytű a munka világába projekt képviselői azon szolgáltatásaikat emelték ki, amelyek hozzájárultak az iskolaelhagyás megelőzéséhez: a személyes és csoportos foglalkozásokat, az önismereti tréningeket, szakmaszafarit, céglátogatásokat, egyszóval a fiatalok mentorálását. Hargita megye egyik településén, ahol már korábban is dolgoztak hátrányos helyzetű közösségekkel, több roma fiatalt is sikerült a kötelező oktatásba visszaíratni. Ezen fiatalok 50 %-a végezte el sikeresen a kötelező tíz osztályt a mentorálásnak, a folyamatos segítségnyújtásnak köszönhetően. A mentorok tapasztalata szerint a fiatalokkal folytatott egyéni beszélgetések és a folyamatos támogatás segít nekik megérteni a fiatalok elakadásait. Észrevették, hogy az iskolák kevés lehetőséget nyújtanak szakmai gyakorlatozásra. Az a néhány alkalom pedig nem elég ahhoz, hogy felkeltse a diákok érdeklődését a tanult mesterségek iránt. A mentorálási folyamatban önismereti munka, pályaválasztási tanácsadás és a fiatalok által érdekelt szakmák közelebbi megismerése történik. A mentorok szakembereket szólaltatnak meg, céglátogatásokra és szakmai műhelymunkákra viszik a fiatalokat, akik így a gyakorlatban próbálhatnak ki mesterségeket.

Gyerekek és családjaik ellenőrzése, esetek jelentése
A mentorálást mint megoldási stratégiát a jelenlévők is támogatták, legfőképpen Miklea Hajnal a DGASPC igazgatónője, aki hozzátette, hogy mivel a mentorálás alkalmazására intézményüknek sajnos nincs anyagi kerete, ez a szolgáltatás a civil szervezetek segítségével lesz fenntartható. Felhívta a figyelmet arra, hogy a gyerekekre gyakran senki nem figyel eléggé: sem az iskola, sem a közösség, holott mindenki lát bajba jutott, bántalmazott gyerekeket, például teherbe esett gyereklányokat. Megoldásként szolgálna, ha az illetékesek gyakrabban ellenőriznék az adatbázisukban szereplő családokat, és ha a bántalmazást észlelő személyek jelentenék az ilyen eseteket a gyerekvédelemnek.

Megfelelő környezet a tanuláshoz és munkához
Pozitív példát hoztak az elemi osztályokat oktató pedagógusok, akik olyan környezetet próbáltak biztosítani a gyerekek számára, amely elősegítette a tanulást és a gyakorlati munka megtapasztalását.

Családlátogatások
A szociális munkások a családlátogatást és a családokkal való munkát hozták fel jó példaként, amelyet több ízben a Caritas munkatársaival együtt végeztek.

További javaslatok
A későbbiekben javaslatként merült fel: a szakiskolák átgondolása; rendszeres szakmai beszélgetések kialakítása a CJRAE és az oktatási intézmények között; jogtalan buktatások megszüntetése (pl. az osztálylétszámokkal való zsonglőrködés miatt); pedagógusok példamutatása önkéntesmunka által; követhető példák felállítása; fiatalok motivációjának megtalálása és törekvésre-nevelés minél fiatalabb korban; mediátorok rendszeres terepmunkája; pszichopedagógusok bevonása a gyerekek nevelésébe.

Következtetés
A számos ötlet mellett a jelenlévők egyetértettek abban, hogy egyetlen megoldási lehetőséget sem lehet minden közösségre alkalmazni. Mindenképpen figyelembe kell venni a helyi szükségleteket és szokásokat. A beszélgetés végül azzal a gondolattal zárult, hogy bár az erőfeszítések kis eredményeket hoznak, mégis érdemes próbálkozni, mert hosszú távon összeadódnak, és tartós sikerre vezetnek.

Orbán Júlia

Kapcsolódó cikkek:
Egyedül otthon (?) >>> BŐVEBBEN
Pályaválasztás! >>> BŐVEBBEN
Életútszínezők – Önkéntesmesék >>> BŐVEBBEN
Jóra fel! – Önként! >>> BŐVEBBEN
Képzés nevelőknek >>> BŐVEBBEN
A gondolat kell megszülessen, ember emberrel találkozzon >>> BŐVEBBEN
Romák – Kerekasztal beszélgetés és műhelymunka >>> BŐVEBBEN
Életízesítők >>> BŐVEBBEN

The Find your way to the world of work project is funded by Iceland, Liechtenstein and Norway through the EEA and Norway Grants Fund for Youth Employment.

Implemented by:

Working together for a green, competitive and inclusive Europe