Mozgásállapot-felmérő vizsgálat mozgáskárosodott gyerekeknek és felnőtteknek
A magyarországi Mozgássérültek Pető András Intézete és a Gyulafehérvári Caritas harmadik alkalommal szervez mozgásállapot-felmérő vizsgálatot Csíkszeredában azoknak a gyermekeknek, akiknél születés előtt, közben vagy után oxigénhiányos állapot lépett fel, agyvérzést kaptak, vagy nyílt gerinccel születtek és ennek következtében mozgáskárosodás alakult ki náluk. Az állapotfelmérő vizsgálatra olyan felnőtteket is várnak, akiknek agyvérzés, koponyasérülés miatt van mozgáskárosodásuk, esetleg Parkinson-kórban, vagy Szklerózis multiplexben szenvednek. A cél felmérni a jelentkezők állapotát és meghatározni, hogy a Pető módszerrel fejleszthetőek-e, szükség esetén pedig ezt a fejlesztési lehetőséget felkínálni számukra.
A módszerről:
A hungarikumnak minősített Pető módszer nem passzívan ható gyógyító kezelés, a módszert inkább nevelésnek, oktatásnak, a komplex ráhatás fejlesztési eszközének nevezhetnénk, amire Erdélyben is nagy szükség van. A komplex fejlesztés magába foglalja a mozgás, a beszéd, az értelem fejlesztését, az önellátás tanítását, valamint a szociális képességek fejlesztését.
Eddigi tapasztalatokról:
A 2015-ös évben Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson összesen 33 gyermek és 33 felnőtt részesedett a fejlesztésben. A közeli települések mellett Barótról, Sepsiszentgyörgyről, Székelyudvarhelyről, Nagyváradról és Érsemjénről is érkeztek résztvevők, életkoruk 3,5 évtől 78 évig terjedt.
Az idegrendszeri sérülés következtében kialakult mozgássérüléssel élő gyerekekkel minden nap foglalkoztak a konduktorok. Életkoruk és mozgásállapotuk szerint 3 csoportba osztották őket, három gyerekkel pedig egyéni program szerint foglalkoztak a három hét alatt minden nap.
A felnőttekkel személyre szabott beosztás szerint zajlott a munka, csoportos vagy egyéni formában. A programban Szklerózis multiplex-el, Parkinson-kórral, agyvérzés utáni állapottal élők, valamint cerebrális parézissel (közismertebb nevén Little-kórral) született felnőttek vettek részt. A résztvevők visszajelzései alapján, a program során javult a mozgásállapotuk, hasznos, a mindennapokban is alkalmazható gyakorlatokat tanultak, ugyanakkor lelkiekben is töltődtek, erőt és bíztatást kaptak a szívvel-lélekkel dolgozó konduktortól.
Hogyan jelentkezhetnek:
A szűrésre július 18-án Csíkszeredában kerül sor. Érdeklődni, jelentkezni a +40 736 102 688-as telefonszámon lehet hétköznapokon 8-16 óra között július 14-ig! A szűrést 3 hetes fejlesztési periódus követi július 19. – augusztus 5. között.