Mozgok, tehát vagyok

Tagadhatatlanul átlényegült a Descartes-i kijelentés, mert tény, hogy életünk alapja a mozgás, és annak széles skálája. Tesszük ösztönösen, akaratunktól függetlenül, vagy tudatosan alakítjuk-használjuk, céljaink, mindennapos élettevékenységeink rendezéséhez.

Ha mozgásainkat mélyrehatóan, lelassítva, személyes módon kezdjük el tanulmányozni  a kinaesthetics alapfogalmak segítségével, akkor megtapasztalhatjuk, hogy egy egyébként akár jelentéktelennek is tűnő mozgássorozat (pl. az oldalra való elfordulás) számtalan apró, kis összetevőből épül fel.  Mozgáselemekből, amelyeknek feladata minket egy egyszerűbb helyzetből kiindulva (pl. háton fekvés) komplexebb helyzetekbe segíteni (pl. járás). A kezdő mozdulattól a végcélig számtalan, többirányú és többsíkú út lehetséges, de csak akkor, ha testünk adottságait kreatívan használjuk.

De mi történik akkor, ha mozgáslehetőségeink korlátozottá válnak? A jelentkező betegségek, tudatmódosuláshoz és a vele járó reménytelenség, közömbösség-érzet  állapotához is vezethetnek, passzív, (el)szenvedő  alannyá  lefokozva az embert, betegségeivel szemben. Ennek külső jelei a mozgásban is megmutatkoznak: beszűkül a mozgástere, csökken a mozgások gyakorisága, egyre nehezebbé és megvalósíthatatlanabbnak tűnhetnek az amúgy ép testi funkciókkal könnyedén elvégzett napi élettémák, feladatok. Nos, a kinaesthetics kínálta kreativitás, a saját mozgás kutatása által, ilyen helyzetekben is igazolt, hiszen a számtalan, a célirányosság érdekében, személyesen kikísérletezett, megtapasztalt új mozgás, új minta, egyben egy új út lehetősége a fejlődéshez, gyógyuláshoz. Ugyanakkor megkérdőjelezi a betegség-tudatában, tehetetlenségérzésében vergődő ember alapfelállását.  Felhasználjuk-e akadályainkat is, céljaink elérése érdekében, vagy tehetetlenné válunk velük szemben?

Mindezek tudatában vállaltuk feladatunknak kinaesthetics trénerekként azt a 4 napos, október  7. és 10. között zajló aktív mozgásfejlesztés sorozatot, amelyet  betegség vagy baleseti okok miatt mozgásukban korlátozott felnőtteknek tartottunk a szovátai Teleki Oktatási Központban.

A napi program két fontos mozzanatra épült. Nyilvánvaló, hogy a gyógyulás, épülés folyamataiban vitathatatlanul fontos szerep jut az ápolószemélynek, a társnak, akinek pedig nem kis feladata az ápoltat úgy támogatni, hogy annak  egészségfejlődését és önállósulását szolgálja. Ebből kiindulva, az ápolók egy kinaesthetics  bevezetőképzés segítségével tapasztalhatták meg, hogy  az egyéni mozgás minősége milyen irányba alakítja az ápolás folyamatait. Ugyanakkor a mozgásban korlátozott érintett személyek is lehetőséget kaptak újabb mozgásminta-lehetőségek keresésére, egy-egy tréner szakszerű lekövetése  és az  általa nyújtott támogatás révén.

A program létrejöttét a szovátai Rotary-Club tette lehetővé.

(Samu Etel Imola)