Mozogjunk tudatosan!
Újabb 9 gyereknek és szülőnek folytatódott a Caritas és a Mol Gyermekgyógyító programja
A Gyulafehérvári Caritas csíkszeredai mozgáskompetencia központja adott helyet május 14-17 között egy, a MOL által támogatott, sérült gyerekek részére szervezett programnak. A Caritas szakemberei által működtetett program a kinesztetika módszereire épít, ami nem más, mint a saját mozgás megtapasztalásának tudománya, művészete. Ezt a tudást egy képzés kereteiben próbálta a szülők számára elérhetővé tenni egy nyolc trénerből álló munkacsoport, mintegy eszközt adva így a sérült gyerekeiket gondozó szülőknek ahhoz, hogyan támogassák gyermekeik mozgásfejlődését produktívan, illetve hogyan tudja saját mozgásának tudatos használatával elkerülni a megerőltető mozgásmintákat a gyermekápolás teendői közepette.
A programon kilenc gyerek és szülő vett részt. A képzés utolsó napján tartott kiértékelőn az egyik szülő így vallott: „Nem hiszünk már a csodákban, abban, hogy gyerekünk meggyógyulhat, de próbálunk hinni abban, hogy kitartással van remény a fejlődésre.”
A program célja tulajdonképpen egy tanulási folyamat elindítása volt, amely akkor ér igazán célba, ha a tudatos mozgásfejlesztés beépül a résztvevők mindennapos tevékenységébe.