Műhelymunka fiataloknak a Gyergyói Ifinapokon

Gyergyószentmiklóson hatodik alkalommal szervezték meg a Gyergyói Ifinapok rendzevénysorozatot, amelyre idén szeptember 25-27. között került sor.

Ez alkalommal is hozzájárult a Caritas családsegítő szolgálata programkínálatával a rendezvény színesebbé tételéhez. Az „Érzelmek kifejezése, párkapcsolatok“ elnevezésű műhelymunkát, az Ifinapok utolsó napján tartották.
A fiatalok közül hét csapat képviseltette magát. Helység szerint Lövétét, Gyergyóditrót, Gyergyócsomafalát, Szárhegyet és Gyergyószentmiklóst képviselte a jelenlevő 18 fiatal.
Egy ismerkedő, ráhangolódó játékot követően a fiatalok papírra vetették azokat a kérdéseket, amelyek foglalkoztatták őket. Rövidesen a szerelemről alakult ki a beszélgetés. Ezt követően a fiatalok csoportokban gyűjtöttek érveket arra vonatkozóan, miért hasznos az érzelmeket kifejezni, illetve ellenérveket, hogy jobb a bezárkózás. Majd egy érzelmi szótárt állítottak össze a részvevők, amelyet követően tartalmas beszélgetés kerekedett ki arról, hogy a párkapcsolatban van-e helye a negatív érzelmeknek is vagy sem. Az idő lejártával az egyik helyi középiskola diáktanácsának tagja szorgalmazta, hogy hasonló beszélgetéseket kezdeményezzenek az iskolájukban teadélutánok alkalmával. (Péter Róbert)