Múltidézés, vigaszkeresés Gyimesben

Nagy örömmel járnak az idősek, és egyre többen, a Caritas gyergyószentmiklósi nappali foglalkoztatójába. Ennél csak akkor nagyobb a lelkesedés, ha kirándulás van kilátásban. Szeptember 24-én újabb kiruccanós élményben lehetett része az ősz hajú társaságnak, melyről, hazatérve szívesen számoltak be.

Ez alkalommal is a gyimesi csoporttal közösen töltötték a napok, a házigazdák finomságokkal fogadták, és köszönték a kapott ajándékokat, majd a gyimesfelsőloki Caritas-háztól lovas szekerekkel indultak a Borospataki Skanzenbe. Mintha csak visszautaztak volna az időben, az öreg házak és berendezésük szüleiket, nagyszüleiket juttatták eszükbe. „Nekem a legjobban a sok szép csángó ing tetszett, visszavezetett édesanyám emlékéhez. Édesanyámék gyimesiek voltak, én is abban a szép tájban azt éreztem, otthon vagyok, pedig én már Gyergyóban születtem. Jól mondják, hogy a vér vízzé nem válik.” Nem csak a vérségi kapcsolat ébresztett emlékeket, jó volt megnézni a működő vízimalmot, a házakban a csikókályhát, a tálast, a kasztent, az osztovátát és tekerőlevelet, kint pedig a cséphadarót, a tilót… A „községházában” is volt látnivaló: kagylós telefon, írógép, amit az idős hölgyek szépen ki is próbáltak.

Finom volt a pityókástokány, illett hozzá a káposztasaláta, és jó volt bemenni a skanzen kápolnájába is, hálát adni az időért, erőért, az együttlét lehetőségéért. A gyimesi és gyergyói idősek szívesen vannak együtt, máris tervezik a következő kiruccanást, ha hosszú lesz az ősz, a vénasszonyok nyara, együtt mennek a Gyilkos-tóhoz is. Találkoznak, beszélgetnek, a nehézségeket sem hallgatják el, mert tudják, vigasztalói is lehetnek egymásnak. Így történt ez Teréz nénivel is Borospatakon: „Került egy barátnőm, Virág nénivel megosztottuk szívfájdalmunkat. Én nemrég temettem el a férjemet, ő az unokája férjét siratta. Hirtelen halt meg, fiatalon, harminchét évesen. Temetése után két nappal született meg második gyermeke. Isten küldte vigasztalónak.”

Balázs Katalin