Nagy sikere volt a 10. Együtt a fogyatékkal élőkért konferenciának

A Gyulafehérvári Caritas Fogyatékkal Élőket Támogató Szolgálata partnerségben a Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesületével, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével és az Apáczai Csere János Pedagógusok Házával 2016. szeptember 23-24-én, tizedik alkalommal szervezte meg Csíkszeredában az Együtt a fogyatékkal élőkért című konferenciáját.

A konferencia témája idén A tomboló kamaszkor volt, a segítő szakmában dolgozó civil szervezetek munkatársait, pedagógusokat, szakembereket, szülőket és fogyatékkal élőket célozva meg.

A konferencián több mint 200 személy vett részt, ahol 21 meghívott 8 előadás, 8 műhelymunka és 4 szekcióülés keretében beszéltek a speciális nevelési igényű gyerek kamaszkorba érkezésekor felmerülő oktatási, nevelési kérdéseket, hiszen ez az életkor az átlagos, egészséges gyerekeknél is próbára teszi a szülők, nevelők türelmét.

A konferencián számos kérdés merült fel, számtalan módszer és lehetőség került bemutatásra a speciális nevelési igényű kamaszok nevelésére, fejlesztésére vonatkozóan. Természetesen született néhány olyan gondolat, ami szinte minden esetben érvényes lehet: figyelnünk kell arra, hogy a kamaszok a valós képet lássák és azt is mutassák magukról, akár a közösségi médiában is; a serdülőknek támaszra, bizalomra és szeretetre van leginkább szükségük; a fogyatékkal élő fiatalok szexuális fejlődése nem különbözik az egészséges fiatalokétól, viszont esetenként akadályba ütkőzik az igényük kifejezése, illetve az önkifejezésük. A résztvevők többek között egy igencsak egyszerű, de örökérvényű gondolatot tanultak meg az önállósodásra való neveléssel kapcsolatosan: merjük problémahelyzetbe hozni őket, ne akarjunk mindent helyettük megoldani; a túlféltés helyett segítsük őket, hogy kiépítsék saját közösségi életüket. Bízzunk fogyatékkal élő tanítványainkban, gyerekeinkben, ne féljünk javasolni nekik, hogy: „Oldd meg!”

A konferencia támogatói: Bethlen Gábor Alap, Hargita Megye Tanácsa és Csíkszereda Polgármesteri Hivatala.