Nagyböjti készülődés örömmel és szeretettel

Különleges húsvétváró ünnepségre invitálta a Gyulafehérvári Caritas az otthoni gondozásban  lévő időseket hétfőn, április 14-én 12 órától a Szeretetkonyhán.

A mi szakmánkban nagyon fontos a keresztény szellemiséggel átitatott munka. Ennek ápolására, erősítésére jó alkalmat nyújt a kereszténység legnagyobb ünnepére, a húsvétra való közös készülődés. – mondta Keresztes Edit, a gyergyói Otthoni Beteggondozó Szolgálat  csapatvezetője.  A hétfői esemény célja, hogy gondozók és gondozottak közelebb kerüljenek egymáshoz, megismerjék egymás húsvéti szokásait, kicsit kimozduljanak a hétköznapok monotonitásából.

Délben Keresztes Edit köszöntötte az ötven résztvevőt, akik a Gyergyói medence legkülönbözőbb településeiről érkeztek: Gyergyóremetéről, Güdücról, Borzontról, Újfaluból, Ditróból, Alfaluból, Csomafalváról és Gyergyószentmiklósról. Ezt követően Portik-Hegyi Kelemen gyergyószentmiklósi főesperes mondott áldást majd egy példabeszédben mondta el, hogy mindannyian a Jóisten kezében vagyunk, és Ő alakít minket saját kedve szerint.

Egy órakor már az idősek vették át a szót, meséltek a nagypénteki böjtről, a húsvéti kókonyaszentelésről, meg a másodnapján történő locsolkodásról. Az elbeszéléseket Koszti Béla hegedűjátéka, valamint Balla Juliánna citerázása, és Bartis Erzsébet éneke tette még színesebbé. És ha már szokásokról volt szó, a résztvevők rögtön ki is próbálhattak többféle tojásfestő technikát a régi hagymahéjjal festéstől egészen a modern matricás díszítésig. A szorgos kezek 15o tojást festettek meg.

Az esemény egy szeretetlakomával zárult, melyet követően minden jelenlévő töltött káposztát, bejglit és piros tojást tartalmazó ajándékcsomaggal térhetett haza. A húsvéti készülődés igazi feltöltődést hozott az időseknek és a Gyulafehérvári Caritas otthoni beteggondozóinak egyaránt.

(Endes-Ábrahám Ibolya)