„Nem cserélnék senkivel!”

Olyan csoportban voltam, amelynek tagjaival az erősségeiket vettük számba. „Erősségem a hitem, kitartásom, az erőm. Erősségem a kommunikáció írásban és szóban, a bizalom, hogy tudok gondolkodni, összefüggéseket meglátni, hogy megtanultam a földről felállni. Erősségem, hogy jó felé megyek, hogy magamat biztatom. Képes vagyok arra, hogy megteremtsem a belső békémet” – sorolták a jelenlévők jó tulajdonságaikat. Szeretne ilyen emberekkel találkozni? Csütörtökön, december 4-én 11 órától megteheti Gyergyószentmiklóson a Gábor Áron u. 1/A szám alatt az F8 Social Club termében. Ne lepődjön meg, ha kerekesszékesek, járókerettel vagy mankókkal közlekedők fogadják!

A Fogyatékkal élők világnapjának apropóján szervez tartalmas együttlétet az Életrevalók Egyesülete partnerségben a Gyulafehérvári Caritasszal. A meghívó szerint: „Szeretettel hívunk minden mozgássérültet, sérültséggel élőt, illetve hozzátartozót, támogatót és érdeklődőt a közös filmvetítéses találkozóra. Az esemény központi filmje az inspiráló, humoros és mélyen emberi Életrevalók (2011). A filmvetítést követően rövid ünnepséggel és kötetlen beszélgetéssel folytatjuk. A rendezvény célja, hogy összehozzuk a fogyatékkal élőket és támogatóikat, erősítsük egymást, és megéljük azt, hogy mindannyian értéket, tehetséget és erőt hordozunk magunkban.”

Már készülődik a csapat a csütörtöki ünnepségre, saját himnuszuk van, azt gyakorolták a Caritas Fogyatékkal élő felnőttek nappali központjában. Azt szeretnék megmutatni, amire képesek, az orvosi papírjaikat, melyeken a diagnózisuk szerepel, otthon hagyják. Pedig lenne, ami miatt keseregjenek, sclerosis multiplex, epilepszia, balesetből adódó mozgáskorlátozottság, végtagamputálás szerepel a látleleteikben. Ezzel szemben ez a társaság, ápolók és fogyatékkal élők arról beszélnek, ami jó az életükben. „Azajóznak”, derűlátásra biztatva mindannyiunkat: „Amióta voltak a gerincműtéteim az a jó az életemben, hogy azt tehetek, amit akarok, amit szeretek. Részt veszek a Hallgatlak lelkisegély-szolgálatban, mézeskalács-díszítő körre járok, és mindenre, amit szeretnék, van energiám.” „Az a jó, hogy a műlábammal tudok járni, ennek a csoportnak a tagja vagyok.” „Ezzel a fogyatékossággal megtanultam értékelni olyan dolgokat, amik mellett korábban elrohantam. Nagyon sokat jelentettek számomra az anyagiak, most van időm hálát adni, hogy vagyok.” „Azt csinálom, amit szeretek, hála szüleimnek. Annak ellenére, hogy kerekesszékben ülök, tudok gondolkodni tudományos területen, személyes életemben a valláson keresztül, az emberi viselkedést is vizsgálva.” „Az a jó, hogy mozgássérült, epilepsziás fiamat szeretettel, magabiztossággal a krízisekből vissza tudom hozni a való világba.” „A leg s a legjobb, hogy a családommal együtt lehetek. S hogy megmaradtam itt köztük, irányítani tudom, ha hozzám fordulnak tanácsért.” „Úgy érzem, hogy most semmi nem hiányzik az életemből. Úgy élek, mint egy király. Nem érzek hiányokat, habár az én egészségi állapotom folyamatosan romlik, de a külvilágtól megkapom az összes segítséget.”

„Legjobb része az életemnek, hogy van egy csodálatos segítőtársam, feleségem… és minden ebből következik: nem vagyok kiszolgáltatott, aktív életet tudok élni.” „Az a jó az én életemben, hogy megismertem az uramat, és azóta megváltozott az életem teljesen. Nem hétköznapi az életünk, de nem cserélnék senkivel. A sérültség nem mindig látszik kívülről, én egészségesnek tűnök, de lehet, a lelkem sérült, lehet, szükségem van támaszra. Sokszor volt már az én támaszom a mozgássérült férjem.”

Balázs Katalin