Nem minden az, aminek látszik

Szombaton a szomorkás, esős idő ellenére hatalmas lendülettel indultunk a Caritas Házban megszervezett csapatösszerázóra. Miután mindenki megitta a finom, habos kávéját, és bemutatkozott az új arcoknak, kezdődhetett is a nap.

Minden összerázón külön nehézséget okoz, hogy olyan programok legyenek, amelyek által megismerhetjük egymást, jól szórakozhatunk, kikapcsolódhatunk, mégis újak legyenek, hiszen vannak olyan önkéntesek, akik voltak már ilyen alkalmakon. Viszont Gyöngyikének, az önkénteskoordinátorunknak, ez sikerült. Rengeteg új játékkal készült, amelyek felejthetetlen élményeket és nevetést okoztak. Minden ügyességünket, tudásunkat és főleg kreativitásunkat bevetettük a játékok és feladatok során.

Ahány alkalom, annyiféle. Nekem már több összerázón is volt lehetőségem részt venni, és biztosan mondhatom, hogy mindegyik más. Van, amelyik könnyedebb, van amelyik mélyebb hangvételű vagy éppen családias hangulatú. Pont ettől ilyen jók: mindig valami újjal szolgálnak. Ez is egy ilyen nap volt, változatos és fordulatos. Több új önkéntes volt, akikkel nem ismertük egymást, de mindenki percek alatt ráhangolódott a másikra. Eleinte ismerkedős, mozgásos játékokat játszottunk, hogy közelebb kerüljünk, és összerázódjunk. Mindenki hangulata az egekben volt, megfeledkeztünk a pillanatnyi akadályokról, rossz időről és élveztük, hogy ott vagyunk. Az ebédszünet után jött a mélyebb, spirituálisabb fele a napnak. Kicsit lecsendesültünk és magunkba néztünk. Elgondolkoztunk, hogy nekünk mit jelentenek az értékek, mik fontosak az életben, ezáltal kicsit jobban megismertük egymást és önmagunkat. Megmutattuk a sebezhetőbb oldalunkat, a vágyainkat és félelmeinket, amihez nagy bátorság kellett és bizalom. Így megláttuk, mennyire hasonlítunk egymásra, és hogy nem vagyunk egyedül a félelmeinkkel. Azt is megtanultuk, hogy ameddig nem látjuk a teljes képet, ne vonjunk le előzetes következtetéseket, mert nagyon félreérthetjük a helyzetet.

Személy szerint nekem ez volt az egyik kedvenc összerázom. A játékok, a hangulat, az emberek – minden pont így volt jó. Éreztük, hogy egy közösséghez tartozunk, és mindig van aki megért, és meghallgat.

Makkai Eszter,
önkéntes