Népi kézműves hagyományok és gyermekjátékok Erdőszentgyörgyön

Az erdőszentgyörgyi központunk nyári programjai közül egyik napon a Népi kézműves hagyományok és gyermekjátékok címen tartottunk gyerekfoglalkozást az erdőszentgyörgyi és bözödi I-IV. osztályos gyerekek számára.  

Népi gyermekjátékokkal, körjátékokkal indítottuk a programot, melyek hozzájárultak a megfelelő hangulat, a jókedv megteremtéséhez (Kör, kör, ki játszik? Körben áll egy kislányka, Kecske ment a kis kertbe…), valamint egymás megismerését is segítették.

A régi idők játékait felelevenítve népi mesterségekről, hagyományokról beszélgettünk, ebben segítségünkre voltak önkénteseink, Jolán és Margit néni, akik a szövés, a horgolás, valamint a gyapjúfonás technikáiról meséltek a gyerekeknek. Margit és Jolán néni a mai napig is készít különböző szőtteseket, varrottasokat, horgolt dolgokat, a hölgyek igazi hagyományőrzőknek tekinthetők.

Ez alkalommal a gyapjúfeldolgozás különböző formáira tértünk ki, meséltünk a gyapjú megmunkálásáról, előkészítési folyamatairól, valamint a gyapjúfonásról és az abból készült termékekről. A gyerekeknek lehetőségük volt az érdes, meg nem tisztított gyapjút, valamint a puha, kifésült, megszínezett gyapjút összehasonlítani, és érezni az adott különbségeket. Ezt követően a nemezelési technikával ismerkedhettek meg a gyerekek, melynek során meleg víz és szappan segítségével, valamint egy kis türelem és kitartó munka hozzáadásával mindenki elkészíthette saját színes nemezelt labdáját. A folyamat nem volt könnyű, szükség volt bátorításra, simításokra, de végül minden gyerek elégedett volt az eredménnyel. Mivel a gyerekek sikeresen elsajátították a nemezelési technikát, tervezzük a program folytatását, amikor más dolgokat is készíthetünk: nyakláncot golyókból, kulcstartó díszt, és akár mintás tarisznyát.

A tevékenység során a gyerekek megtapasztalhatták az alkotás örömét, fejlődött a kézügyességük, új információkat gyűjthettek, új fogalmakat tanultak, és nem utolsó sorban formálódott az identitásuk, és a hagyományokhoz kapcsolódó értékrendjük egyaránt. Non-formális programunk elérte célját, a gyerekek észrevétlenül tanultak, formálódtak, és közben jól érezték magukat. Az alkalmat közös ebéddel, majd játszótéri szabad játékkal zártuk.

A programot támogatta Erdőszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Szentgyörgyért Egyesület, Plan-les-Ouates.

(Orbán Szidónia, Deé Ágnes)