Nő vagyok. Öt éve józan.

Évente háromszor tart lelkigyakorlatot szenvedélybetegeknek és hozzátartozóknak a Caritas Ki-Út programja, a Segítőnővérek közössége és a magyarországi Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat. A program idén első alkalommal került megszervezésre március 7–10. között a székelyudvarhelyi Szent Pió Lelkigyakorlatos házban. Ezen az alkalmon 13 gyógyulni vágyó szenvedélybeteg és hozzátartozó vett részt.

Alább egy résztvevő személyes élményét olvashatják:

5 év! Hosszú? Rövid? Sok mindentől függ!

Ezelőtt öt évvel úgy léptem be a Pió ház kapuján, mint egy kicsavart rongy. Sírtam, féltem, de leginkább nagyon szégyelltem magam. Hogy történhetett ez meg velem? Miért éppen velem? Hogy és miért kerültem az ital rabságába, mikor látszólag semmi okom nem lett volna rá. Van szép családom, szerető férjem, unokáim, sőt most már dédunokáim is születtek.

A Pió házban szeretettel fogadtak, ma is fülembe cseng a vezetőim (Hajni, Rita) kedves, bátorító szava. „Jó helyen vagy! Ne félj!” Akkor azt gondoltam, könnyű mondani, de nem tudjátok, mi van bennem. Megkezdődtek a programok, bemutatkozások és lassan rájöttem, itt mindenki egy hajóban van velem, az én döntésem, hogy süllyedni fogok, vagy partra úszom. Én menekülni akartam, partot érni. Megértettem, hogy az én döntésem, hogy végleg leteszem a poharat, felszínre kerülök, vagy tovább iszom és süllyedek. Nagyon nehéz volt az első idő. A lelkigyakorlat után támogató csoportba kezdtem járni. Itt is az elején féltem, de már bizakodóbb voltam. Már voltak ismerőseim, biztatóim. Minden két hétben jártam és éreztem, hogy KELL A CSOPORT nekem a változatos programjaival.  Itt jobban megismertem magam, társaimat, foglalkoztam az érzelmeimmel. Minden foglalkozás valami újat adott. Családom is mellettem állt, segített, bíztatott, vitt csoportba, hazavitt, mert a várostól messzebb lakunk. Eltelt egy-két év, mert közben a Covid-19 is besegített. Itt az internet segített találkozni, beszélgetni, egymással kapcsolatba maradni. Ezt követő első „szabad” lelkigyakorlaton megkaptam a kiérdemelt fehér pólót, ami egy év józanságért járt. Nagyon örvendtem neki. Továbbra is jártam csoportba, lelki gyakorlatra. Lelki gyakorlatok során sok minden megvilágosodott, amiért köszönet Gyuri atyának és munkatársainak, akik fáradtságot nem ismerve jöttek Magyarországról, irányítottak, tanítottak, rávilágítottak olyan dolgokra az életünkből, amin elgondolkozhattunk.

Most öt év után világosodott meg bennem, hogy én magammal nem sokat törődtem, nem vigyáztam arra, hogy kimerülhetnek érzelmi tartalékaim, mindent én akartam elvégezni, mindenhol ott akartam lenni. Egyszóval azt hittem, nálam nélkül összedől a világ. Valószínű ez is nagyban hozzájárult, hogy belopta magát életembe az ital. Ezzel oldottam feszültséget, stresszt, vagy ami éppen előjött. Mindenre volt ok, hogy ihassak.

És most már itt állok öt éve józanul és örömkönnyekkel fogadtam a zöld pólót, amit kiérdemeltem.

Visszatekintve, nem volt könnyű, de hamar elrepült és boldog vagyok józanságomért. Viccesen azt szoktam mondani: „A jó Isten megengedte az alkoholizmusom, hogy megismerjek nagyon sok csodálatos embert, aki mellett valószínűleg elmentem volna, esetleg lenézem, vagy sajnálkozom felettük”. Most már nagyon is értem, hogy mennyi munka áll a józanságunkban, mennyi erőfeszítés kell, hogy tiszták maradjunk.

Köszönetemet szeretném kifejezni a Caritas, és  a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat  munkatársainak, akik megteremtették ezt a lehetőséget, hogy egymás történeteit megismerve épüljünk, akik nagy türelemmel, szeretettel vezetnek ezen az úton.

Köszönet a családom minden tagjának, akik bíztattak, segítettek.

 

Amennyiben függőségi problémákkal küzd, és szeretné a Caritas segítségét kérni, lépjen kapcsolatba Ambrus Hajnal addiktológiai tanácsadóval az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

Tel.: 0737 300 980, [email protected],
Gyergyószentmiklós, Márton Áron utca 22. szám,

Székelyudvarhely, Kossuth Lajos utca 18. szám