Nőgyógyászati előadás Zabolán
A Rákellenes Világnap alkalmából figyelemfelkeltő előadást szervezett a Gyulafehérvári Caritas 2015. február 18-án 11 órai kezdettel a zabolai iskolában.
Meghívottunk, dr. Baka Tünde kézdivásárhelyi nőgyógyász az előadáson résztvevő hetedik illetve nyolcadik osztályos lányoknak tartalmas előadást tartott a testünkre való odafigyelésről, sokszor már a kamasz korban elkezdett nemi élet veszélyeiről, illetve érthetően ismertette a méhnyak- és mellrákkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. A doktornő az előadásában többször hangsúlyozta, hogy a betegségek korai felismerésében nagyon nagy szerepe van a saját testünk ismeretének és időszakos vizsgálatának. Bármilyen betegség kialakulásakor nagyon fontos szerepet játszik a korai felismerés, és időben a szakorvos való eljutás.
A rendezvény sikeresnek bizonyult, hiszen a végén megfogalmazódott az igény, hogy a közeljövőben is szükség lenne még hasonló előadásokra, illetve az „Iskola másként” iskolai program keretében meglátogatnának egy szakorvosi rendelőt is.
(Mikola László)