Nők napja Maros megyében

A nőket köszöntötték a szovátai és a nyárádremetei szépkorúak csoportjában

A női lélek nem alkot, hanem megért, nem okoskodik, hanem megérez, nem tud, hanem megsejt – Csáth Géza szavaival ünnepi alkalom keretében emlékeztünk meg időscsoportjainkban a nők napjáról. A szovátai szépkorúak Szeretet-csoportja ünnepségének helyszíne a Domokos Kázmér Művelődési Ház kisterme volt, míg a nyárádremetei szépkorúak Kitartás-csoportja a Dr. Nyulas Ferenc Általános Iskolában ünnepelt.
A Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálata által szervezett nyugdíjas-csoportok rendezvényein az illető közösségek férfitagjai virággal és emléklappal kedveskedtek a hölgyeknek. Szovátán Csortán Imre, Elekes Béla és Mester Zoltán külön köszöntőkkel is készült erre a napra a nők tiszteletére, majd a zene vette át a főszerepet. A kétórás találkozás ideje alatt Szovátán Jánoska Zoltán harmonikán és Oláh Andor, legújabb csoporttagunk  tárogatón játszott, Nyárádremetén pedig Fancsali Levente szintetizátorral buzdította éneklésre és táncra a résztvevő időseket, elsősorban a hölgyeket. (Szabó Attila)