Nosztalgiáztak a székelyudvarhelyi Korai Nevelőben

A Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő- és Fejlesztőközpontja immár 5 éve tart nevelő és fejlesztő foglalkozásokat 0-3 éves kisgyermekeknek és családjaiknak. 2010-ben, a központ indulásakor, hetente 80 család részesült a programunkban. 2011-ben 130, 2012-ben 170 volt a foglalkozásokra bejáró kisgyermek száma, míg 2013-ra ez a szám 190-re emelkedett. A 2013-as évben, a heti rendszerességű foglalkozások mellett a kisbabáknak és szüleiknek 17 alkalommal szerveztünk szabadidős és közösségfejlesztő tevékenységeket is. 2014-ben ezek a számok egyre növekedtek, és a csoportos tevékenység jelentős számú egyéni foglalkozással és testvérprogrammal bővült. 2015 júniusában 13 csoporttal zártuk a félévet Udvarhelyen, valamint Szentegyházán és Szovátán további 5 csoporttól köszöntünk el a nyári vakáció idejére. Az elmúlt 5 évben több mint 800 kisgyermek és családja kapcsolódott be a tevékenységeinkbe. Az 5 éves születésnap megünneplésére egy Nosztalgia délutánt szerveztünk, amelyre főként azokat a családokat vártuk, akikkel egykor elkezdődött a tevékenység. A gyerekeket és a szülőket színes udvar fogadta. A bejáratnál megtekinthették a különböző rendezvényeinkről, csoportfoglalkozásokról, különleges alkalmakról készített fényképeket. A gyerekek nagy örömmel fedezték fel önmagukat a kiállított képeken. A sátrak alatt különböző tevékenységek folytak, amelyekbe bekapcsolódhattak a gyerekek. Az egyik a kézműves sátor volt, ahol játékokat lehetett készíteni papírgurigából. Volt, aki repülőt készített, mások tűzokádó sárkányt, a legnagyobbak pedig labdafogóval próbálkoztak. Egy másik asztalnál gyöngyfűzés folyt. Egyesek édesanyjuknak készítettek szép nyakláncot, mások pedig saját maguknak, amit büszkén mutogattak. Emléklapot is készíthetett minden gyerek magának, melyet különböző technikákkal kidíszítettek- pecsételés, formalyukasztás, ragasztás, festés- majd aláíratták az egykori csoportvezetőjükkel. A gyerekek sorban álltak az arcfestésnél, hogy szebbnél- szebb pillangó, katica, tigris, kedvenc mesehős váljon belőlük. A kihívásokkal teli mezítlábas sétányon mindegyre megjárták magukat. Élvezték nagyon a hétköznapi dolgokból előállított akadályokon való átjutást, a bóják közti szlalomozást, a gumikerekekbe ki- bemászást, a kövekre való fel- lemászást, a színes labdák közti útkeresést. Miután a gyerekek kipróbáltak majdnem mindent, Szilágyi Zsuzsa, programvezető üdvözölte a jelenlévő családokat, munkatársakat és köszönetét fejezte ki azok iránt, akik hozzájárultak a program sikeres elindulásához és működéséhez. Mindezek után következett a közös tánc, amit Osváth Ildikó néptánc oktató irányított.  A félórás táncot követően a gyerekek és szülők kemencében sült tejfölös lepénnyel csillapították éhségüket. Mindenki befejezte a táncolás előtt megkezdett tevékenységét, majd szép lassan kiürült az udvar. A nosztalgia délután nagyon jó hangulatban telt, köszönjük, hogy velünk ünnepeltetek! (Az udvarhelyi KNF csapat)