Nyári tábor a Superar csapatával

A Superar csapatával először a nyári táboruk alatt találkoztam, ahol önkéntesként részt vehettem én is.

Az elején tartottam attól, hogy teljesen új emberként mennyire fognak befogadni a gyerekek, hogy képesek leszünk-e megtalálni a közös hangot. Viszont amint teltek az órák, és egyre felszabadultabbá vált a hangulat, én is egyre inkább a csapat igazi tagjának kezdtem érezni magam. Főként a zetelaki és a csíki lányokkal töltöttem sok időt a tábor alatt. Szinte kivétel nélkül mindegyikük egy óriási energiabomba volt.

Egyik kedvenc pillanatom az volt, amikor a nap végén tettünk egy kis zenét, és míg a csapat egyik fele kitáncolta magát, addig a másik felével egy hihetetlenül jót beszélgettünk, ismerkedtünk. Egy másik kedves pillanat egy esti körbeülős beszélgetés volt. Meglepő és szívet melengető látvány volt, ahogy – az amúgy folyton pörgő – lányok komolyan vették a feladatot, és egymásnak megadva a tiszteletet csendben és figyelmesen hallgatták végig egymást.

A tábor alatt, úgy érzem, lehetőségem volt a személyes fejlődésre is. Mivel egy jókora gyerekcsoportról beszélünk – a maga kilencvenegy főjével – szükség volt minden segítségre, hogy minden a lehető legzökkenőmentesebben menjen. A pontosság, a figyelem és a csapatmunka elengedhetetlen volt e pár nap alatt, és utólag úgy gondolom, sokat tanulhattam ezek terén.

Ha valaki megkérdezné, erre számítottam-e, amikor első nap megérkeztem, annyit felelnék: nem. Ez felülmúlta minden elképzelésemet. A gyerekek nagyon a szívemhez nőttek, sokat tanulhattam, és új élményeket szerezhettem. Remélem, hogy a továbbiakban is lesz még lehetőségem csatlakozni a Superar csapatához.

Miklós-Fábián Nóra