Október 1-je az idősek világnapja

1991 óta az ENSZ kezdeményezésére világszerte minden év október 1-én az időseket ünneplik. Ezt teszi a Gyulafehérvári Caritas is immár sokadik éve, szervezve különféle lelket építő, feltöltődést szolgáló, illetve szórakoztató programokat az ősz korba hajlók számára

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is a történelmi egyházakkal és polgármesteri hivatalokkal együttműködve igyekszik örömet szerezni az időseknek a Caritas Maros megyében.

Az események több helyszínen zajlanak, így október 1-én csütörtökön Marosvásárhelyen 11 órától a Deus Providebit Házban és Erdőszentgyörgyön 17 órától a Kultúrotthon mozitermében várják színes programmal az ünnepelni vágyókat. Marosvásárhelyen Oláh Dénes főesperes, Csibi Mónika pszichológus szól a jelenlévőkhöz, ezt szeretetlakoma és szüreti mulatság követi.

Erdőszentgyörgyön „Együtt az időskor méltóságáért” mottó alatt előadásokat tartanak, majd fellép a Mezőhavas Népi Zenekar, Százfonat Néptánccsoport és a Casa Dove. Október 5-én Nyárádremetén, október 6-án délután Marosszentgyörgyön az általános iskolában, Gyulakután pedig a kultúrotthonban várják az időseket a szervezők. Szovátán az időscsoportot kőrispataki kirándulással lepi meg a Caritas Családsegítő Szolgálata.

A programokra minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.

További információk a szervezőktől:
Marosvásárhelyen Szotyori Tünde, tel.: 0741-258194
Maros megyében Becsky Borbála, tel.: 0753-056932
Erdőszentgyörgyön Cosma István, 0734-888421
Szovátán Szabó Attila, tel.: 0734-888420