Olimpikonok a lókodi tini táborban
A Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálata több mint 25 serdülőnek szervezett tábort 2012. augusztusában a Hargita megyei Lókodban a székelyudvarhelyi önkormányzat támogatásával
Korán reggel indult a fiatalok csapata Lókodba, alig helyezkedtek el a buszon, már meg is érkeztek a táborhelyre. A hely feltérképezése és az elrendezkedés után kezdődött az ismerekedés. Rengeteg vicces dolgot tudtak meg egymásról a tinik. Az első komolyabb feladatként mind a három kiscsoport zászlót készített, amelynek címerében mindannyian megjelentek egy-egy szimbólum által.
Naponta több tiniket foglalkoztató témát dolgoztak fel, mint például a drogok, az énkép és a szexualitás. Az előadások közben didaktikai anyagok is előkerültek, hogy érthetőbbé váljanak az elmondottak. A serdülők rengeteg kérdéssel bombázták az előadókat, amelyekből megint bebizonyosodott, mennyire fontos beszélni ezekről a témákról, hisz a tinédzserek össze vannak zavarodva a tabukkal övezett világ és az internet által felkínált visszásságok között.

De voltak esti lovaglások, ebéd utáni intenzív pihenők, amikor klasszikus zenét hallgatva kémlelte mindenki az eget, személyiségfejlesztő játékok, tábori tánc, buli és még sok más.
A rengeteg értékes információ és helyreigazítás mellett a fiatalok rájöttek, hogy a szabad idejüket sok jó dologgal le tudják kötni, olykor egy megvizezett póló, vagy egy mankó, esetleg egy homokkal töltött zsákkal is el lehet játszódni órákig, nem feltétlenül kell a fél életüket a televízió, internet és a mobiltelefon bűvkörében élni. (Sándor István)