Önállósodási tábor
Június 23-25. között második alkalommal rendeztük meg a Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató sérüléssel élő fiataljainak önállósodási táborát Szelterszen.
Hétfőn reggel felcímkézett táskákkal és lázasan csillogó szemekkel érkeztek a fiatalok a foglalkoztatóhoz. A szülők aggodalma talán ennél is nagyobb volt, mivel kissé távolabb merészkedtünk Csíkszeredától, de célunk pont ez volt: elkerülni a szülőktől és törekedni az önállóságra. Ez a pár nap alkalmat teremtett a fogyatékkal élő fiataloknak arra, hogy barátaikkal közösen kiránduljanak, bulizzanak, játszanak és saját határaikat is szélesítsék. A tavalyi tábor és a foglalkoztatóban tanultak mind meglátszottak a fiatalok viselkedésén.
A tábori programban szerepelt reggeli torna, élménybeszámoló, mozgásos játékok, közös séta, déli közös pihenő, buli, szalonnasütés, szépítkezés, filmnézés, de találtunk magunknak kis játszótársakat is: a képen látható Foltost és Tappancsot. A tábor külön fénypontja pedig a közös tortakészítés a három szülinaposnak és az esti szülinapi buli volt.
Nagy élmény az, hogy szülők nélkül vehettek részt a táborban, legtöbbjük egész évben csak ilyen alkalommal teheti meg azt, hogy pár napra távol legyen a szülőktől. Öröm látni, hogy mennyire felszabadultak, kivirultak. Nagyon jó ötletnek bizonyult a szépítkezés a buli előtt. Mindenki a legszebb ruháját vette fel, sminkeltünk, körmöt festettünk, mind olyan dolgok, amik az amúgy is jó hangulatot fokozták. Az utána következő buli volt a tábor csúcspontja.
A másik nagy élményt nyújtó program a tábort záró közös szalonnasütés volt. Zene kíséretében közös munkával előkészítették a fiatalok a szalonnát a sütéshez, mellé pedig a hagymát is, közben nyársat készíteni is megtanultak a bátrabbak. A tábortűz mellett jó hangulatban mindenki megsüthette a saját porcióját, ezt követően fájó szívvel indultak haza.
A táborozás nem jöhetett volna létre Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata és a fiatalok szülei támogatása nélkül.
(a Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató munkatársai)