Önkéntelenül nevetve

Poros úton zötykölődtem szakmai létem sokadik agytágítójára, előttem kátyúk és a kíváncsiság, mögöttem pedig porfelhőbe vegyültek a hétköznapok mindenféle tennivalói.

Pontosan érkeztem. Ritka öröm ebben a rohanó világban. Távol a zsongástól fehérre meszelt tornácos ház fogad, családias hangulatot sugároz, amit megerősít a fogadtatásom. Kollégáim mosolyogva, kedvesen fogadnak, és üdvözölnek a képzésen, amely után a szervezetnél tevékenykedő önkéntesek képzett mentora lehetek.

Nincs nagy tömeg, gyorsan és bensőségesen megy az ismerkedés, sokat nevetünk, ez jó érzés nekem, aki mindig keresem az embert a funkciók mögött. Nincs meghívott tréner, a családias hangulat – úgy látom – megmarad ebben a két napban, és végre láthatom azon kollégáimat csoportvezetői szerepben, akiket legtöbbször számítógép és íróasztal mellett találok. Lelkesek, kicsit talán izgulnak is, de ez alig észrevehető, és át is érzem, mert szakmai körben kollégáknak foglalkozást tartani bennem is felerősíti a felelősségtudatot és a maximalizmus húrjait is megpendíti rendesen.

Két napon keresztül dolgoztunk, nevettünk együtt, és szempillantás alatt telt el ez az idő, folyamatosan aktívnak kellett lenni, megtapasztalni, kipróbálni, kitalálni, ez jellemezte a feladatokat és témákat, minden átadásra váró információt. A motiváció témaköre az én nézőpontomból külön kiemelést kíván, mert érinti az összes munkakörömet és tevékenységemet. Alaposan körbejártuk, volt rá belső és külső motivációnk egyaránt. Feladat, megosztó kör, kiegészítés, visszajelző kör, minden volt, aminek lenni kellett. Az önkéntesmenedzsment lépéseinek sorrendjét eléggé jól sikerült megtippelni feladat közben, de egy kicsit elnéztem, és felcseréltem kettőt, ennek a hibának köszönhetően már nem felejtem el, hogy mi a sorrend. A munkaköri leírást eddigi munkám során csak átolvasnom, és aláírnom kellett, viszont itt én is készíthettem egyet, figyelembe véve az önkéntesmunka jogi kereteit, amit előzőleg feldolgoztunk. A végére szépen meg is koronáztuk az egészet, párban tartottunk egymásnak kiselőadást előre megadott helyzetekről, amelyekkel találkozhatunk majd az önkéntesekkel való munka során. A jelenetek alatt visszaköszönt a motiváció, a menedzsment és a jogi keretek egyaránt. Gondolom nem kell leírnom, hogy ez a szerepjáték milyen jó hangulatban és nevetéssel zajlott le.

A tervezett program szerint átvett témák és feladatok mellett minden képzés elengedhetetlen és hasznos mementói azok a kötetlen beszélgetések a kollégákkal, amelyek a szabadidő alatt alakulnak ki. Ilyenkor, ha figyelmes az ember még össze tud szedni magának módszereket, ötleteket, és persze ezek a beszélgetések erősítik a kapcsolatokat, elengedhetetlenek ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk dolgozni.

Csütörtökön pontban öt órakor – ahogy az ígérve volt – végeztünk a programmal. Ismét a ritka örömök egyikét éltem át: gyorsan összepakoltunk, és indultunk haza. Újra előttem a kátyúk és a hétköznapok, mögöttem a porfelhőben vegyül kétnapnyi tanulás és nevetés, amire hálásan, jó szívvel emlékszem vissza.

Tókos Norbert