Önkéntesek képzése: családi életre nevelés az oktatásban

A Gyulafehérvári Caritas képzést szervez március 23-25. között a gyergyószentmiklósi Szent Miklós Plébánián

A Gyulafehérvári Caritas és a Főegyházmegyei Családpasztorációs Iroda 2010-ben Boldogabb családokért! címmel értékközvetítő programot indított iskolás gyermekek családi életre való nevelése érdekében6-8. és 9-11. osztályos tanulók számára. A program az iskolákban, osztályfőnöki órák keretében zajlik, főként önkéntesekből álló teamek segítségével (keresztény értékrend szerint élő házaspárok, illetve szakemberek, mint pedagógus, pszichológus, egészségügyi szakember stb. közreműködésével). A program legfőbb célkitűzése a család és a házasság védelmezése, erősítése a keresztény illetve általános humán értékrend felmutatása és terjesztése által, a tudatos családtervezés segítése. Növelni szeretnénk az ifjúságban a hitet a harmonikus és boldog családi életet illetően.

Ez egy alapozó képzés mindazon önkéntesek számára, akik már részt vesznek, vagy be szeretnének kapcsolódni ebbe a programba. A tréning alapja az élményszerű tanulás, amely a jelentkezők aktív részvétele által valósul meg. A képzést a szatmári egyházmegye családreferense Lepedus István és csapata vezetik.

 
Egy kis ízelítő a képzés témáiból:

* bemutatkozás: célok, motiváció, elvárások megfogalmazása

* annak ismertetése, hogy miként működik a családi életre nevelés a Szatmári Egyházmegyében: gimnáziumi és középiskolás anyag tartalmi íve, néhány téma kiemelése

* gyakorlatok saját élményszerű feldolgozása

* beszélgetés, tapasztalatcsere

* Hogyan tovább „Boldogabb családokért!” program a Gyulafehérvári Főegyházmegyében?- konkrétumok megfogalmazása

 
 Várjuk azok jelentkezését, akik:
* már részt vesznek ebben a programban, és új ismeretek, új lelkesedés birtokába szeretnének jutni
* szeretnének bekapcsolódni ebbe a programba, rendezett családi élettel rendelkeznek, és tudnak azonosulni a Katolikus Egyház házasságra, családra és szexualitásra vonatkozó tanításaival
* vállalják, hogy a képzést követően legalább egy osztályban elindítják ezt a programot
 

A képzés időpontja és helyszíne: 2012. március 23-25.- a gyergyószentmiklósi Szent Miklós Plébánia

Hozzájárulás: 50 lej/ személy (azoknak, akik szállást és teljes ellátást igényelnek) 

További információ és jelentkezés: Kertész Marikánál – [email protected], mobil: 0743-152008. A jelentkezési lap itt tölthető le>>>

A képzés a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Caritas támogatásával valósul meg.