Önkéntesként a közösségért

Idén július 4–10. között kerül sor Gyergyóditróban a szokásos nyári önkéntes táborra.

Az önkéntes tábor célja, hogy maradandó értéket teremtsen a gyergyóditrói közösség számára a tábor ideje alatt megvalósuló fizikai és közösségépítő tevékenységek által. Másrészt a tábor találkozási lehetőséget szeretne teremteni a különböző városokban karitatív munkát végző önkéntesek (és az érdeklődők) számára.

Úgy érezzük, hogy az Önkéntesség Európai Évében különösen fontos, hogy cselekedeteink által megmutassuk az önkéntesség formáló erejét, fontosságát, hogy kiálljunk az önkéntes munka által képviselt értékek mellett. Ily módon egy olyan tábort szervezünk, amely során egy település számára ajánljuk fel közösségépítő és fizikai munkánkat. A táborban résztvevő önkéntesek a helyiekkel együttműködve fognak dolgozni a faluközösség építése érdekében – foglalta össze az idei önkéntes tábor lényegét Molnár Judit, a Caritas önkéntes programjának vezetője.

A helyszínre pályázat útján esett a választás, amelyet a Caritas írt ki a közösségek számára. A beérkező pályázatok közül Gyergyóditróra esett a választás, mivel ők tanúsították a legnagyobb érdeklődést, nyitottságot, teljesíteni tudták a táborhoz szükséges infrastrukturális elvárásokat és ami a legfontosabb reális, kézzel fogható és elégséges, az önkéntesek számára is értelmes munkát tudnak biztosítani.

A tábor, amelyre több mint 100 önkéntes, többségében fiatal regisztrált, július 4-én, hétfőn délután 5 órakor nyitja meg kapuit a ditrói templom kertjében. A megnyitón dr. Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója, valamint Puskás Elemér, Gyergyóditró polgármestere köszönti a jelenlevőket.

Változatos program

Az önkéntesek naponta 9-15 óra között a falu javára végeznek valamilyen közösségi tevékenységet. Lesznek közösségépítő programok: gyerekek vakációs programja, sérültek foglalkoztatása, idősek látogatása, közös táncház a faluval, valamint fizikai munka is: háztáji munkálatok, patakmeder takarítás, közterek rendberakása, kerítések cserélése, festése, források tisztítása stb.
Délutánonként a Facebook közösségi portál parafrazálásaképpen FéjszBook Program néven kínálnak alternatívát a a tábor lakóinak, hogy megéreztessék velük a személyes találkozások varázsát, azt, hogy minőségileg milyen más, amikor valakivel élőben találkoznak. A július 5-7. között tartott program keretében naponta 9-9 vendéget hívnak meg, akik kiscsoportokban beszélnek majd a részvevőkkel: az ÉszBookon szakemberek, Caritas-munkatársak beszélnek a munkáról, a munkához való hozzáállásról. Az ÉrszBook program során meghívottak, családok, szerzetesek vallanak élettapasztalatukról, hivatásukról, míg az ÉlszBookon kézművességet, mozgást, kikapcsolódást ajánló emberek és programok várják a részvevőket.
Esténként közösségi programokat kínálnak az önkénteseknek a szervezők.
Július 9-én az önkormányzat szervezésében egész napos, munkával egybekötött szabadidős program lesz az utászháznál.
A tábor július 10-én, vasárnap szentmisével zárul, amelyen a falu apraja-nagyja is részt vesz.

További információk: Molnár Judit, 0753-056.943

Partner:       Támogatók: