Önkéntesként az idősek és a betegek körében

„Szeretetszolgálat idősek és betegek körében” mottóval önkéntes-napot szervezett a Gyulafehérvári Caritas Gyergyószentmiklóson április 21-én a Szent Erzsébet Öregotthonban.

A rendezvényre azok az önkéntesek jöttek el, akik szerepet vállaltak a Caritas küldetésének megvalósításában. A 27 résztvevő között minden korosztály képviselte magát.

 

A rendezvény célja volt a megjelent önkéntesek képzése, egymás jobb megismerése a közös munka eredményesebbé tételének érdekében. Fontos volt számunkra, hogy a résztvevők tudatosítsák magukban, mit jelent az önkéntesség, mi a segítő szerep, milyen tulajdonságai vannak egy segítőnek, milyen felelősségei, határai, hogyan tudnak hatékonyan segíteni.

 

A találkozó során lehetőség volt egymás jobb megismerésére, ami játékos formában történt. A nap folyamán két előadásra is sor került, amelyek során a résztvevők a segítő szerepéről és a szeretetszolgálatról tudhattak meg többet. A képzésen hangsúlyos szerpet kaptak a kiscsoportos foglalkozások is. A kiscsoportban lehetőség volt a találkozó témájának mélyebb kibontására különböző gyakorlatok révén.

 

Az előadások és a kiscsoportos foglalkozások mellett helyet kapott az önkéntes toborzó is, amelyen a résztvevőknek lehetőségük nyílt az ismertetett szükséghelyzetek közül válogatni, és eldönteni, hol tudnának besegíteni munkájukkal idejük és erejük függvényében.

 

A találkozót Portik Hegyi Kelemen főespres által cerebrált szentmise zárta, amely révén a résztvevők a tudásuk bővítése mellett lelki táplálékban is részesülhettek, hogy lelkiekben megerősödve tovább végezhessék hiánypótló munkájukat.