őrangyal-program

Avagy Kacor király látogatása Gyimesfelsőlokon és Kászonaltízen

Május 3-án újra ellátogattak az őrangyalok Gyimesfelsőlokra, május 5-én pedig Kászonaltízre. A polgármesteri hivatalok termeiben tartott foglalkozások témája ezúttal a népmesék világa, Kacor király története volt.
Miközben Demeter Zsuzsa, a Gyulafehérvári Caritas fogyatékkal élőket támogató programjának vezetője interaktív módon felolvasta a mesét, Antal Szende önkéntes és Szász Emese a mesehősök rajzolt képével illusztrálta a mesét egy táblán, így a mese életre kelt, megelevenedett a gyerekek előtt. A meseolvasás után a mesebeli szereplők képeit színezhették ki a gyerekek, majd a gyerekek egyik csoportja ujjbábokat, cica-bábokat varrtak, a másik csoportot Antal Szende szórakoztatta körjátékokkal. A termet a csengő nevetés és vidámság töltötte be. A bábkészítés során a gyerekek gyakorolhatták a befűzést, hurokkészítés, a pelenkaöltést, az önálló munkát. és boldogan vitték haza az elkészült cica-bábokat.
Kászonaltízen Becze Franciska önkéntes segítségével zajlott a foglalkozás.
Gyerekek, és felnőttek, sérüléssel élők és egészségesek, mind elégedetten, mosolyogva, az együttes élmény örömével tértek haza. (Szász Emese)