Orbán Balázs díj
Orbán Balázs díjjal tüntették ki Ludescher Lászlót, a Gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának igazgatóját.
Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsa 2011-ben közösen hozta létre a Székelyföldi Orbán Balázs-díjat, amelyet azoknak a személyeknek adományoznak, akik tesznek a közös székelyföldi ügyekért. A közös történelmi múlt és kultúra révén összetartozó három megye a régió jelentős kitüntetésének szánja az Orbán Balázsról elnevezett díjat. A díjjal évente és megyénként egy-egy személyt tüntetnek ki. Az idei Orbán Balázs-díjat olyan személyeknek ítélik, akik bebizonyították, hogy munka és család területén lehet sikeresnek lenni, ugyanakkor lehet közösségi feladatokat vállalni, társadalmunk jövő építésén, értékeink megőrzésén, hagyományaink ápolásán dolgozni. Idén, az V. Székelyföld Napok keretében, október 13-án a marosvásárhelyi Kultúrpalotában megszervezett díjátadó gálán Ráduly-Baka Zsuzsanna (Kovászna megye), Laczkó-Albert Elemér (Hargita megye) és Ludescher László (Maros megye) vehette át a megtisztelő díjat. Az ünnepségen jelenlévőket köszöntötte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Lukács Bence Ákos konzul, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának részéről, Péter Ferenc, az RMDSZ Maros megyei szervezetének politikai alelnöke, Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. A díjazottaknak, megyénként külön-külön, az elismerést átadta és méltatta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba, Hargita Megyei Tanácsának elnöke és Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke. Ráduly-Baka Zsuzsáról Kisgyörgy Zoltán újságíró laudációjában így fogalmaz: A legjobb pillanatban helyezte Erősdre a kedves, jól képzett lelkész asszonyt a püspök úr: felkarolta a maroknyi gyereksereget, s a vallásoktatás mellett valóságos iskolává alakította a kálvinista parókiát, ahol gyerekeivel együtt, hiszen öt gyerekkel áldotta meg a Fennvaló, mint igazi anya kezdett foglalkozni: legtöbben itt tanultak meg magyarul írni-olvasni, anyanyelvükön énekelni és imádkozni. Elismerő módon nyilatkoznak személyéről a falu román lakosai, Erősdön a »magyar egyház« egyenlő a magyarsággal – mondták! Rend, fegyelem és minőség – ez a három kulcsszó rejti a négy gyerekes családapa, Laczkó-Albert Elemér sikerének titkát. Mert siker, ha valaki negyedik mandátumát tölti egy önkormányzat élén, és siker, ha munkája eredményeként Gyergyóremete a Gyergyói-medence legdinamikusabban fejlődő nagyközségévé vált: a több mint 6000 lakosú település az elmúlt tíz esztendő során korszerű arculatot kapott, szervesen ötvözték a fejlesztésben a hagyományt és a modernizációt – írja laudációjában Sarány István újságíró. Ludescher László három gyerekes családapa a Caritas strukturális átszervezését követően 2009-től a Főegyházmegyei Caritas szociális ágazatának a vezetője, hat megye – Fehér, Kolozs, Hunyad, Maros, Hargita, Kovászna – szociális munkáját koordinálja. Ebben a minőségében hozzájárult a Caritas tevékenységi palettájának a lényeges bővítéséhez, szakszerűsítéséhez, elsősorban a fogyatékos ellátás, korai nevelés-fejlesztés, családsegítés, romaprogramok és az önkéntes programok területén. Ágazati igazgatóként felel továbbá a Főegyházmegyei Caritas által működtetett öregotthonokért, valamint a vidékfejlesztési programért. Több száz önkéntessel, évi egymillió eurós költségvetéssel nagyon átfogó, színes tevékenységek és jelentős eredmények jelzik a végzett munka hatékonyságát – áll a Tamási Zsolt, a Marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatója által írt laudációban. Ludescher László saját bevallása szerint a díj a Gyulafehérvári Caritas egész munkaközösségét is megilleti, hiszen az amit neki sikerült elérnie az a kollégák áldozatos munkájának köszönhető. Tegyük azt hozzá, hogy mindehhez elengedhetetlen László nem mindennapi akaratereje, tennivágyása, munkabírása, tempója, precizítása, amellyel bennünket is sarkall. Szívből örülünk és gratulálunk nekik! (Molnár József)