őrkői vakáció

A roma közösség társadalmi integrációját támogató programunkon keresztül több éve igyekszünk részt venni a sepsiszentgyörgyi gyerekek és fiatalok mindennapi életében.

Az iskolai évben zajló sokoldalú programok lezárását követően a nyári vakációban is izgalmas élményekben lehetett része az őrkői gyerekeknek és fiataloknak.

„A négyszögletű kerek udvar”

Júniusban vidám hangulatban indulhattak neki a Néri Szent Fülöp Általános Iskola diákjai az idei nyári vakációnak. Egy napra az iskola átalakulhatott varázslatos négyszögletű kerek udvarrá, ahol minden diák vidám próbatételeken kersztül bebizonyíthatta ügyességét, okosságát, bátorságát, jóságát. A kalandos útjuk során a gyerekek megszerezhettek olyan kincseket, amelyek birtokában jókedvűen kezdhették el a nyarat: útravaló pogácsát süthettek a varázskemencében, vakációs útinaplót készíthettek a kézműves műhelyben, megszépülhettek és feltöltődhettek a kényeztetőben, a jósdában megtudhatták, milyen kalandok várnak rájuk a vakációban, a csodapatikában megoszthatták titkaikat, félelmeiket, ugyanitt gyógyírt is szerezhettek minden bújukra-bajukra.
Az ötletet és kivitelezést köszönjük a Gyulafehérvári Caritas Kovászna megyei Családsegítő Szolgálatának, illetve önkénteseinknek és az iskola egész munkaközösségének a résztvételt és a közreműködést. (Nagy-Bákai Réka-Imola)

Besenyői sátortábor fiataloknak

Immár második éve működik a líceumi tagozaton továbbtanuló őrkői roma fiatalok csoportja. Ezen fiatalok júliusban a besenyői tó partján együtt sátorozhattak brassói magyar fiatalokkal. A tábor során a közös játékok, főzések, lubickolások és az esti tábortűz melletti beszélgetések alkalmat teremtettek arra, hogy a résztvevők nyugodt környezetben tudhassanak meg többet egymás életéről. A tábor létrejöttéért köszönetet érdemel a Maksai Polgármesteri Hivatal és a besenyői református lelkésznő. (Tókos Judit)

Vörösingesek és Pál utcaiak Zsögödön

Augusztus 21-től őrkői gyerekek verték fel a zsögödi Caritábor vendégház csendjét. Több mint tíz éve táboroznak itt a Néri Szent Fülöp iskola gyerekei.
Az idén a Pál utcai fiúk tematikája köré csoportosultak a tevékenységek. A tábor gimnazista részvevői végignézték a filmet, amelynek tanulságait a felnőttekkel beszélték át. A gyerekek számára az izgalmak csak ezután következtek, mivel a cselekménynek megfelelően két csoportban, Pál utcai fiúkként és Vörösingesekként mérkőzhettek meg egymással. Kivételes élmény volt számukra a zászlókészítés, a történetet feldolgozó szerepjátékok, a naponta megismétlődő vezérválasztás, az agyaggolyók készítése. Az ügyességi és sportjátékok során (golyózás, vizeslufi, gólyaláb, akadályfutás, családi papucs, szerepjátékok, kérdezz-felelek) elnyerhették és visszanyerhették csapatjaik zászlaját, de pontokat is szerezhettek. A tábort színes esti programok fűszerezték, az utolsó nap fénypontját a kor ruháiba öltözött gyerekek divat- és dramatikus bemutatója jelentette. Alkalom nyílt a kötetlenebb programokra is, így a focimeccs és a zsögödi gyógyvizes strandolás sem maradt el.
A tevékenységek során a becsület, bajtársiasság, kitartás, önzetlenség értékeit próbáltuk eljuttatni a diákokhoz. Mocsel Michael hetedikes diák mindezen erkölcsi értékeknek kiemelten megfelelt, ezért a tábor végén a kiértékelés megkoronázásaként átvehette a Nemecsek Ernő Nagydíjat. (Kósa Apor)

„A két Lotti” Zsögödön

Nagy zsivaj volt a templom előtt augusztus 25-én, akik összegyűltek itt, mind őrkői elemi iskolások. Boldogan indultak a zsögödi Caritáborba, ahol mint mindig, most is szeretettel várták őket.
Megérkezésük után felpörögtek az események, az ebéd és a szabályok megbeszélését követően a gyerekek megnézték A két Lotti című filmet, ami a tábor kiinduló témája lett, hiszen erre épültek a tábor közös játékai. A részvevők színre vitték a két ikerlány történetét úgy, hogy még a rendezőt is a gyerekek köréből választották. Nagyon érdekes volt szerepet vállalni és váltani, tanulni, előadni. Szereplők, nézők, mindenki jól szórakozott. Szilinek mint bátor rendezőnek volt egy nagy élménye, ő most értette meg, hogy miért is fáj néha a tanárok feje.
A részvevők szabad idejét is próbáltuk emlékezetessé varázsolni: a gyerekek strandoltak, labdáztak, kirándultak a közeli erdőbe, pillangókra vadászhattak, köveket gyűjthettek, készülve a kézműves foglalkozásokra, ahol mindenki elkészíthette a maga zsögödi emléktárgyát. Aszerint, kinek mihez volt kedve, sok szép agyagszobor, kőékszer, festmény dicsérte a foglalkozások végét.
Esténként elmaradhatatlan, szinte „kötelező” volt a buli, amit a nagy élményt nyújtó zuhanyzás követett, majd minden gyerek csendes álomra hajtotta a fejét. (Nemes Erzsébet, Bodó Iringó)