Örömvágyó idősek köszöntése Marosszentgyörgyön

A vendégek kíváncsian várták az ünnepség kezdetét. Jókedvűen beszélgettek ismerőseikkel, de keresték a kapcsolatteremtés lehetőségét számukra ismeretlen emberekkel is. Természetes könnyedséggel nyíltak, meséltek. Az őszi rendezvény kedves emlékeket idézett bennük. Olyanokat, amikor maguk szerveztek szüreti bált, és ha a katolikus nagyböjti hagyományok nem voltak megengedőek a zajos mulatságok iránt, a szomszédos falvak református közösségeibe szöktek át szórakozni. Képek elevenedtek föl, amikor lakodalmat, traktort vagy éppen munkaközösséget vezettek bohókásan vagy komolyan, ahogyan a helyzet megkívánta. Szomorkodtak is az elveszített testi képességek, szeretett családtagok, csökkenő életerő, anyagi javak és emberséges kapcsolatok fölött. De átmelengették őket a helyszínen kialakuló, mély beszélgetések.

Ilyen nosztalgikus érzékenységgel, de örömre nyitott lelkülettel várták a marosszentgyörgyi időskorúak a tiszteletükre megszervezett világnapi ünnepség kezdetét. A rendezvényt a helyi önkormányzat és a Gyulafehérvári Caritas munkatársai szervezték a nemrégen felújított kultúrházban. Az előző évekhez hasonlóan ezúttal is szívélyesen fogadták az érkezőket: kaláccsal, üdítővel, borral kínálták őket. A bejáratnál a Caritas hűséges önkéntesei a Gedeon Richter Románia hasznos kiadványaival látták el a belépőket, amelyek sokrétű cikkeket tartalmaznak az egészségmegőrzésről.

Idős, időskorú, nyugdíjas, nyugdíjaskorú, hajlott korú, éltes, szenior, előrehaladott a korban, koros, korosodó, szépkorú, öreg, agg, matuzsálem – zavarba jövünk, valahányszor tiszteletteljesen, sértés nélkül szeretnénk megszólítani a bennünket felnevelő, tanító és szerető korosztályt, hiszen minden szó egyéni jelentést hordoz a megszólítottak számára. Lehetetlen lenne kiválasztani az egyetlent, a megfelelőt. De ha eltekintünk a címkéktől, meghallhatjuk mögöttük a valódi megszólítást, az őszinte közeledést. Hasonló gondolatokkal nyitották az ünnepséget Szigyártó Adrienn és Kiss Gyöngyi, a Caritas Marosszentgyörgyön működő időscsoportjainak vezetői.

Ezt követően Sófalvi Szabolcs köszöntötte a közösséget humoros szavakkal, élénk tánccal. Keringőt, továbbá magyar, román és roma néptáncokat járt a kulisszák mögött várakozó tánccsoportok színre lépő művészeivel. Az édesanyját is fölkérte, megtisztelte. Különleges meglepetés érte a közösség legidősebb férfi és női tagját: a kilencvenedik életévüket meghaladó szépkorúakat virágcsokorral, öleléssel és kézfogással köszöntötte a polgármester.

Ezután ft. Baricz Lajos, a katolikus egyházközség plébánosa és Bărăian Eugen, az ortodox egyházközösség lelkésze ünnepélyes beszéddel, áldással, költészettel és közös imával kapcsolódtak az egybegyűltekhez.

A köszöntőbeszédek után vált csak igazán vidámmá a hangulat, mert tehetséges versmondók, énekesek és táncosok léptek a színpadra. A Simon Kinga által vezetett gyerek-néptánccsoport moldvai és más tájegységek táncaival kedveskedett a jelenlévőknek. Simon Bianca román népdalokkal, Szántó Árpád és Luca Marcel pedig egy könnyűzenei műsorral lepte meg az időseket. Ezt követően Gál Julianna és Muntean Vasile verssel, a marosszentgyörgyi Vidám csoport pedig egy énekes-verses összeállítással örvendeztette meg kortársait. Fölléptek Szántó Árpád roma tánccsoportjának fiataljai is, akiknek nem csupán mozgásában, hanem hagyományos ruháiban is gyönyörködhettek a nézők. Végül a Caritas által működtetett tánccsoport pompás szeniorörömtánc-produkcióját tekinthették meg az ünnepeltek, sőt be is kapcsolódhattak néhány egyszerű koreográfiába. Remek volt a hangulat színpadon és nézőtéren egyaránt.

A marosszentgyörgyi eseménnyel párhuzamosan a Caritas munkatársai a búzásbesenyői Gondviselés Háza idősek otthonában is köszöntötték a bentlakókat. A marosvásárhelyi Teréz Anya idősek nappali foglalkoztatóközpontjának bejárói a Marosvásárhelyi Szociális Igazgatóság által megszervezett ünnepségre voltak hivatalosak. Ezúton is köszönjük a meghívást! Köszönetet mondunk Marosszentgyörgy, Marosvásárhely és Kerelőszentpál község önkormányzatainak, valamint a Gedeon Richter Romániának a Maros megyei idősnapi rendezvények támogatásáért!
Orbán Júlia
Kapcsolódó írások:
Időseink köszöntésére készülünk >>>
Nyárbúcsúztató táncforgatagban >>>
Áradatélményben >>>
Testi-lelki feltöltődés az onkológiai betegek nyári táborában >>>
Átszínezett emlékek >>>
Sokatmondó üldögélés >>>
Idősek levendulaillatban >>>