Összefogásból meleg otthont

Magdi néni egy kis szobában él Kézdivásárhelyen, szociális segélyből. Napközben közmunkát vállal, hogy az ingyen konyhán ebédet kaphasson. Lakása évek óta fűtetlen. 

Amikor munkatársaink találkoztak a problémával, úgy döntöttek tenni kellene valamit. Utána jártak, honnan lehetne kisebb fáskályhát szerezni, majd miután kiderült hogy a háznak kéménye sincs, építőanyag után néztek.

Nem először szervez ilyen akciót a Caritas egyházmegye szinten, mégis megilletődve tapasztaltuk, mennyi jó szándékú ember és vállalkozó sietett a segítségünkre. Nekik köszönhetően rövid idő alatt sikerült mindent beszerezni. A Weekend kft fáskályhával, a Bicon Kft építőanyaggal és az építkezéshez szükséges kellékekkel, tanácsokkal támogatta  Magdi nénit.

A jó példa ragadós volt, az építkezéshez már alig volt szükség a Caritas önkénteseire, Magdi néni ismerősei összefogtak és felépítették a kéményt. A Gyulafehérvári Caritas Kovászna megyei beteggondozó csapata annyiban járult hozzá a meleg otthon megteremtéséhez, hogy felismerték  Magdi néni szomorú helyzetét és megteremtették a hidat az ő helyzete és a jó-szándékú, segíteni akaró vállalkozók, embertársak között.

Egy kis odafigyeléssel, jó-szándékkal és összefogással jobbá tudjuk tenni embertársaink életét.

A beteggondozásban dolgozó ápolók mindennap találkoznak nagyon nehéz sorban élő emberekkel. Gyakran szabadidejükből áldozva végeznek felújítási munkákat, a szervezet önkénteseivel közösen többször is szerveztek favágó akciót, egyedül élő időseknek segítettek a fűtéshez szükséges favágásban.