Osztrák diákok helytállása Csejden

Kevesebb, mint egy hét alatt elvégezték vállalásukat a szakiskolás diákok és kísérőik: közel 200 négyzetméteres közösségi ház előregyártott falait, lapos tetejét húzták fel és szigetelték le. Az osztrák partnereink kivették részüket, most rajtunk a sor, hogy befejezzük az épületet. Ehhez kérjük adományaikat!

Huszonegy szakiskolás tanuló, hat tanár és három kísérő érkezett Josef Wolfsgruber tanár úr vezetésével Marosszentgyörgy község Csejd falujába egy ifjúságnevelési program keretében, hogy a helyiek álmában, a közeledés terének megvalósításában részt vegyenek. A közel egy hétig tartó önkéntes munkatábort hónapokig tartó előkészítő munka előzte meg a HTL1 Bau und Design Linz szakiskola szerelőcsarnokában. A felnőttek közül többen nem először vesznek részt nálunk ilyen jellegű akcióban, hiszen építettek már kulcsrakészen, a mai napig  jól működő illemhelyiségeket két táborozó helyen is: a Szent Gellért Alapítvány szelterszi táborában és a zsögödi volt CariTáborban.

Mindez nem jöhetett volna létre a több évtizedes, jól működő partneri kapcsolat nélkül, hiszen a Linzi Caritas folyamatosan támogatja szervezetünket úgy anyagiakkal, mint szakmai kompetenciákkal. Jelentős szerepe van ebben az ottani adományozói körnek is, a Freunde der Caritasnak, akik ezúttal is teljes mértékben támogatták a közösségi létesítmény osztrákok által megvalósított részét. Képviselői, Ingrid Trauner, az adományozói kör elnökasszonya, Marion Huber a külföldi programokért felelős vezető és Dieter Gallistl gazdasági tanácstag ez idő alatt meglátogatta a zajló építkezést és közösségi programjainkat, szolgáltatásainkat Székelyudvarhelyen, Marosszentgyörgyön és Diódon.

Vélekedésük szerint egy nagyon jó kezdeményezés előtt állunk, ezért is tartották érdemesnek támogatni. Látták, hogy mennyire súlyos a nehéz körülmények között élő családok helyzete, és jól tudják, hogy az ebből való kitörést csak a nevelésen és az oktatáson keresztül lehet elérni. Ebben van a jövő, hiszen akik ma még gyermekek, azok holnap társadalmunk felnőtt, cselekvő polgárai lesznek. Több Caritas-programot is meglátogattak, jóleső érzésként töltötte el munkatársaink lelkes hozzáállása, a munkacsoportjaink barátságos légköre. Ellátottaink otthonaiban járva Székelyudvarhelyen, meglepte őket a belső rend és tisztaság, de ugyanakkor megtapasztalták az állami hatóságok felelősségvállalásának hiányát is.

Jónak vélték az osztrák fiatal szakiskolások jelenlétét ebben a környezetben: kitekintenek a világba és közelebb kerülnek egy másfajta valósághoz, az együttérzés talaján átértékelődnek bennük a dolgok. A fiatalok is alátámasztották ezt, mert például mikor kirándulónapjuk volt, senki nem akaródzott menni, hanem inkább a tűző napon dolgoztak. Megjegyezték azt is, hogy a helybéliek milyen kedvesen fogadták és kínálták őket, értékes találkozások történtek köztük. Így volt ez azon a napon is, amikor munkatársaink közreműködésével a nappali foglalkoztatóba járó gyerekekkel játszottak, énekeltek együtt, majd kézenfogva kísérték őket haza.

Nem maradt el a polgármesterrel való találkozás sem, amellett, hogy az építkezésen meglátogatta őket, Sófalvi Szabolcs a Máriaffi kastélyban is üdvözölte a szó legnemesebb értelmében lett vendégmunkásokat. Röviden ismertette a község helyzetét, köszönte az osztrákok támogatását, áldozatos munkáját, és megajándékozta őket.

Az Eldi finom péksüteményekkel kínálta meg munka közben a fiatalokat és tanáraikat, ugyanakkor útravalóval is bőven ellátta őket.

Köszönjük!

Molnár József   

Kapcsolódó:
Személyes adományaikat is köszönjük!
Tovább itt lehet adományozni >>>
Időkapszula-elhelyezés egy épülő közösségi házban Csejden (2025. április 3.) >>>
A közeledés tere – közösségi ház a csejdieknek >>>
Falazás a csejdi közösségi háznál, 2025. június 16. >>>
Osztrák diákok építenek Zsögödben, 2018. június 15. >>>